permetszer

Amit a permetszerekről tudni akartál.......

A legfontosabb tudnivalók a permetezőszerek használatáról

A növényvédő szereket a kiskertekben még sajnos csak nehezen tudjuk nélkülözni. Növényi betegségek, károsítók komolyan ronthatják a termés minőségét, mennyiségét a házikertben, hétvégi telkeken, gyümölcsösökben, szőlőkben is. Így a permetezés a legtöbb kertben továbbra is marad a szükséges rossz.

permetszerek

permetezéskor mindig ügyeljünk az előírások betartására

Igaz ugyan, hogy a felhasznált vegyszerek mennyisége lényegesen kisebb, és a típusa is más, mint egy mezőgazdasági termelőüzemben, a szerek alkalmazásánál az egyes munkafolyamatokban mindig óvatosan, nagy körültekintéssel kell eljárni, mert a látszólag „kis” szennyezések is komoly problémákat okozhatnak. Az elhasznált csomagoló anyagokat is vigyük veszélyes hulladék tárolókba!

A kifolyt, elszóródott nagy koncentrációjú szer például bejuthat a kutakba, bemosódhat a talajvízbe, vagy a cipőtalpon széthordhatjuk, a lakásba is bevihetjük, veszélyeztetve ezzel magunk és családunk, környezetünk egészségét. A vizekre vonatkozó szigorú előírások alapján egy gyűszűnyi tömény szerrel már egy kisebb tó vizét be lehet szennyezni veszélyes mértékben.

Fontos tudni, hogy:

  • Bizonytalan eredetű, például a szomszédtól, ismerőstől kapott, vagy nem engedélyes gyártótól származó szer hamisított lehet, ezek hatása kiszámíthatatlan, és számos veszély forrása lehet.
  • Tévesen, vagy rosszul megállapított betegségre, rosszul beazonosított kártevők ellen nem tudunk megfelelő szert vásárolni.
  • Ha nincs a csomagoláson megfelelő, magyar nyelvű címke, vagy ha van, de túl kicsi és áttekinthetetlen, akkor nem ismerhetjük meg normálisan a biztonságos felhasználáshoz szükséges információkat.
  • Ha nem zár jól a növényvédő szeres palack kupakja, folyik, szóródik a szer, azzal beszennyezzük a környezetet, a használati tárgyakat.
  • Lényeges még, hogy a lejárt szavatosságú szer hatékonysága csökkenhet, így erre is érdemes figyelni, mert lehet, hogy feleslegesen permetezünk majd vele.

Permetezes-jpg

permetezés, a munka dandárja

Éppen ezért:

  • Gondoljuk át, hogy milyen betegség, vagy kártevő ellen szeretnénk növényvédő szert vásárolni és használni. Ha szükséges, ne szégyelljük és kérjük ki szakember tanácsát.
  • Csak szaküzletből vásároljunk ilyen vegyi anyagokat.
  • Figyeljünk rá, hogy a csomagolás sértetlen, eredeti legyen.
  • A címkének jól olvashatóan tartalmaznia kell: a termék nevét, gyártóját, a hatóanyag közhasználatú nevét, a veszélyességi kategóriákat, azokat a kultúrákat, amelyekben a szer felhasználható, a károsítókat, dózisokat, a várakozási időket.
  • Mindig ellenőrizzük a szer eltarthatósági, szavatossági idejét.

Ha már haza vittük a vegyszert, ügyeljünk rá, hogy:

  • Ha a növényvédő szert nem zárt helyen tartjuk, bárki hozzáférhet (például gyerekek is), és ez súlyos balesetekhez vezethet!
  • Ha zárt, nem szellőző helyiségben raktározzuk a vegyszereket, kipárolgott anyag maradhat a légtérben, ami belélegezve káros lehet a szervezetünkre.
  • Ha a csomagolásról leesik, vagy sérül a címke, nem fogjuk tudni később, hogy milyen szer van benne és mire is való pontosan.
  • Tartsunk a vegyszerek közelében seprűt, lapátot, illetve felszívó anyagokat, például homokot, fűrészport, vagy tökéletes erre a célra a macskaalom is, hogy ha kiszóródik, kifolyik valamelyik vegyi anyag, akkor azonnal fel tudjuk itatni, szedni.
  • Ha növényvédő szert üdítős, szörpös, boros, pálinkás üvegbe öntjük, magunkat és másokat is halálos veszedelemnek tehetjük ki.
  • Ha nem ellenőrizzük rendszeresen milyen növényvédő szereink vannak otthon, nehezebben tudunk felkészülni a permetezési munkákra.

Éppen ezért:

  • Tárolásra használjunk minden esetben gyermekek által el nem érhető, zárható szekrényt, ládát, vagy erre a célra kialakított, zárható helyiséget.
  • A tároló legyen hűvös, napfénytől védett, fagymentes.
  • Növényvédő szert sose tároljunk élelmiszerek, takarmányok közelében.
  • Tartsuk a szert eredeti csomagolásban, ha más edénybe tesszük, mindig írjuk rá, mi van benne, mire és hogyan kell használni, mi a hatóanyaga, milyen vészjelzések tartoznak a szerhez és mi a teendő mérgezés esetén. Ezek az információk az eredeti csomagoláson megtalálhatóak.
  • Minden permetezés előtt ellenőrizzük a tárolt szerek fajtáját és állapotát.

meregszekreny

méregszekrény-jól zárható, száraz, napfénytől védett szekrényben érdemes tárolni a veszélyes vegyi anyagokat