• kerti bonsai alakfa kialakítása

    Niwaki – nagy kerti bonsai fa kialakítás Kosztka Ernővel

    Stihl-metszőiskola Bár a bonsai szóról a legtöbb embernek pont a miniatűr fák jutnak eszébe, léteznek úgynevezett Big vagyis nagy Bonsaiok is – hivatalosan Niwakik. Ezek olyan formanyírt növények, amik megjelenésükben hasonlóan néznek ki, mint kis testvéreik, de ahogy nevük is jelzi, méretesek. Kosztka Ernő metszőmester udvarán is van egy...
  • balkon-konteneres-kerteszkedes

    Kert edényben – jó tanácsok a konténeres kertészkedéshez

    Bizonyára már sokan kísérleteztetek azzal, hogy teraszra, erkélyre nagyobb méretű cserepekbe, kaspókba évelőket, örökzöldeket ültessetek össze. Ha jól választjuk meg a fajtákat és az ültető edény méretét, évekig nem kell újraültetni, legfeljebb 1-1 virágzó egynyárival kell színt vinnünk az összeállításba. Ha nincsen kertünk, csak erkélyünk, akkor is virágos környezetben...
  • petunia-egynyariak-ultetese

    Hová ültessük az egynyáriakat?

    Végre valahára itt a tavasz! Zöldbe borult minden, a madarak csicseregnek, a napfény cirógatja télbe belesavanyodott testünk, lelkünk, a helyi zöldséges portáját pedig ellepték az egynyári virágok. Az ember szinte beleszédül ebbe a szín- és illat-kavalkádba, és legszívesebben az egész készletet hazavinné! Azonban mielőtt engednénk e kísértésnek, egy-két dolgot...
  • nyáron virágzó hagymások

    Pakoljunk színt a kertbe – ültessünk nyáron virágzó hagymásokat!

    Hagymásokat tavasszal és ősszel is lehet ültetni. A tavaszi hagymásokat azért kell tavasszal ültetni, mivel érzékenyek a fagyokra. Az ősszel elültetett növények tavasszal virágoznak, amiket viszont a tavaszi hónapokban ültetünk el, ők nyáron fognak virágba borulni. Ilyen nyáron virágzó hagymások többek között a dáliák, kánák, begóniák, kardvirágok, szellőrózsák, fréziák,...
  • cserepes-noveny

    Itt az idő, hogy átültessük cserepes növényeinket! 6+1 Tipp

    Erre nem csak a tápanyag utánpótlás és a földcsere miatt van szükség, hanem azért is, mert sok növény gyökérzete még télen is fejlődik, így kinőhetik a cserepüket. Növényeink ebben az időszakban a napsütés erősödésével és hosszabbodásával intenzívebb vegetációs szakaszba kerülnek, és erőteljes növekedésnek, majd virágzásnak indulnak. Ehhez bizony tápanyagra...
  • vetési terv

    Mire jó a növénytársítás? Hogyan készíts vetési tervet?/Konyhakertész Képző – 4.rész

    Napokon belül elkezdhetjük a kiültetést, de mielőtt ezt megtennénk, érdemes készítenünk egy ültetési tervet, amiben azt is figyelembe vesszük, hogy milyen növénytársításokat fogunk alkalmazni. A megfelelő növények társításával ugyanis bőségesebb és egészségesebb lehet a termésünk. Miért? És egyáltalán, hogyan fogj hozzá összeállítani a saját vetési terved? A videóból kiderül...
  • szerves trágya használata

    Miért használj szerves trágyát?

     Bele is vágok: nem vagyok nagy barátja a műtrágyáknak és ha csak tehetem, szerves trágyát használok. Értem, hogy miért van rájuk szükség, hogy a mai modern és ipari szintű mezőgazdaság nem létezhetne nélkülük. Hogy csak így lehet ekkora mennyiségben és minőségben (?) előállítani élelmiszert. Hogy nagyon irányítottan és olcsón...
  • Gyógynövényt a kertekbe! – 6 könnyen termeszthető gyógynövény

    A gyógyítás szót nem fogjuk használni, mivel ez orvosi fogalom, mi meg kertészeti szempontok alapján írunk róluk. Annyit azért megjegyeznénk: japán, német, amerikai orvosi kutatóintézetek összességében dollár százmilliókat költenek e növények hatóanyagainak analizálására. Sokat megtudtak már és valahogy az is mindig kiderül, hogy a belőlük készült kapszula összességében nem...
  • barka-metszese

    Hogyan kell metszeni a barkafűzt? – videó

    A tavasz és a húsvéti dekoráció elmaradhatatlan része a gyönyörűen csüngő barkafűz. De nem magától lesz ám ilyen szép ez a fa sem, hanem a szakszerű és rendszeres metszéstől! Természetesen Kosztka Ernő metsző-mester ennek a titkát is ismeri és meg is osztja velünk!   Ha tetszett a videó, ne...
  • fuzfa

    A füzek dicsérete – ismerd meg az 5 legnépszerűbb fajtát!

    A füzek családjába körülbelül 500, önálló fajta tartozik. Ezek a fajták nagyon különbözőek aszerint, hogy milyen a talaj igényük, milyen a növekedési jellemzőjük és méretük, hogyan néznek ki és mire lehet őket használni. Az árterületeken magas fákká nőnek, a hegyoldalakon kúszó bokrocskák–cserjék formájában léteznek. Vannak fajták a mocsaras területeken,...
  • árnyékkert

    Árnyékban is lehet csodás kertet varázsolni!

    Nagyon sok kérdést kapunk arra vonatkozóan, hogy nagyobb lombú fák alá, vagy épületektől árnyékolt részekre milyen növényeket ültessetek. Érdekes, hogy sokan azt gondolják, „halva született” ötlet, hogy ezeken a területeken szép vegetációt, virágzó kerteket lehessen kialakítani. Pedig ez nem ördöngösség, csak a megfelelő növényeket kell kiválasztani hozzá és egy...
  • virágos gyep

    Virágos gyepalternatívák. Mit ültessünk fű helyett?

    Az előző évszázadokban a gazdagság státuszszimbóluma volt a nagy, összefüggő zöld gyepfelület. Ezek ugyanis csupán dekoráció céljául szolgáltak, nem termeltek rajta élelmet. Ezt pedig, hogy ne legyen produktív felület, csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak.Manapság már óriási területeken van kizárólag gyep. Tudtad, hogy az Egyesült Államokban a fűa legnagyobb...
  • tavaszi virágmag vetés

    Virágmagok tavaszi vetése

    Talán emlékeztek, tavaly drasztikus gyep-csökkentésbe fogtam, és kb az egyharmadát szeretném csak megtartani a rendkívül vízpazarló fűnek. Helyette sokkal kevésbé szomjas és nem mellesleg a rovarok számára is hasznos, vonzó virágmagokat vetek. Ugyanúgy, mint a fűmagot, ezt is most kell elvetni, ráadásul ezek segítségével még mikorrhiza gombákat is tudok...
  • Indul a konyhakert Szomoru Mikivel

    Nincs megállás! Márciusban elindítjuk Mikivel közös konyhakertünket, ahol idén már 22 ágyásban fogunk zöldséget termelni, de vannak gyümölcsfák és bogyósok és fűszernövények is szép számmal! Az első palántákat már el is ültettük Miki üvegházában. Tartsatok velünk e szép tavaszi napon, irány a veteményes!...
  • szamóca ültetése

    Mikor és hogyan ültessük a szamócát?

    A szamóca vagy más néven földieper napfényigényes növény, csak teljesen napos helyen hoz igazán bő termést. Virágzása fajtától függően kora tavasztól késő őszig eltarthat. A kora tavaszi virágzású fajtákat ne ültessük olyan helyre, ahová a tavaszi, éjszakai fagy beszorulhat, mert így búcsút mondhatunk a gyümölcsnek arra az évre. A fiatal...