gyepszellőztetés ősszel
Ajánló

Őszi tennivalók a gyepszőnyegen – a gyepszellőztetés

Szeptemberben, októberben az időszaki teendők közé tartozik a gyep szellőztetése. „- Ne már! A fű mindig szellőzik, hisz’ kinn van a levegőn!”- mondhatják a szkeptikusok, ami részben igaz is. Ez azonban kevés.

A gyep szellőztetése ugyanolyan fontos, mint a gyep nyírása, mondják egyes szakértők, főleg akik ilyen eszközök árusítására szakosodtak. Ne legyünk rosszmájúak, valóban fontos dolog, de bőven elég, ha a drága gép megvásárlása helyett évente kétszer-háromszor kibérelünk egy ilyen masinát. Mit tud ez a szerkezet? Összeszedi a fűfilcet, azt a réteget, ami egyfajta takaróként borítja a talajt a fűszálak között. A gyepfilc gátolja a víz elfolyását, és a talaj levegőzését, ezért aztán jobb, ha megszabadulunk tőle. Ráadásul a hó alatt akadályozza a tápanyagok áramlását, be is fülled, így tavaszra olyan sárga és élettelen lesz a füvünk, mint nyáron a nagy szárazság után.

A szerkezet első ránézésre úgy fest, mint egy rotációs kapa, és hasonló elv alapján működik. Rugós fémkésekkel lazítja fel a talajt, és gyűjti össze a gyepfilcet. Ha végigmentünk a gyepen, általában kicsit viharvert külsőt fog mutatni, de ez ne ijesszen meg bennünket, mert magához fog térni. Nyugodtan kiszórhatunk fűmagot, locsoljunk, és műtrágyázzunk.

gyep szellőztetés ősszel

Ha a füves terület csak pár négyzetméter, akkor nem kell ragaszkodni a gépesített módszerhez, egy gyepszellőztető gereblyét húzzunk végig a területen, majd gyűjtsük össze a füvet.
A gyepszellőztetés után szórjunk ki egy kis tápot, lehetőleg szervest!, de figyeljünk oda, hogy mindig locsoljunk is utána, vagy intézzük el az égiekkel, hogy küldjenek egy kiadós esőt. 

Gyepszellőztetést mindig fűnyírás után végezzünk, közepesen száraz talajon, semmiképpen se esős idő után!

Aki nem szeret füvet nyírni, az némi derűvel várja a telet, hiszen hamarosan abba lehet hagyni ezt a sokszor nyűgnek számító tevékenységet. De mikor is fejezzük be a gyep nyírását?

A válasz a hőmérséklethez kötődik. Ha tartósan 10 Celsius fok alatt marad a nappali hőmérséklet, akkor ne nyírjuk többet a füvet. Jobb, ha közepes magasságúra hagyjuk az utolsó nyírást. Ne maradjon hosszú, mert akkor elfekszik, és ez nem tesz jót neki, de a túl rövid, tőre nyírt gyep sem szerencsés megoldás, mert így kiszolgáltatottabb a hideg időjárásnak.

Nem csak a gyep és a természet hajtja fejét téli álomra hamarosan, hanem a kerti gépek is. Gondoskodjunk róla, hogy megtisztított állapotban kerüljenek be a garázsba vagy fészerbe, hiszen tavasszal ismét szükség lesz rájuk. Addig persze még van még két hónapunk, úgyhogy nyírjuk serényen a füvet, szellőztessük, gondozzuk és ápoljuk, így garantáltan nem a szomszédé lesz zöldebb.