októberi kerti teendő
Ajánló

Kihagyhatatlan kerti teendők októberre

Ültetés

  • Most ültessünk konténeres vagy szabad gyökerű fákat, gyümölcsfákat vagy cserjéket!
  • Sose feledkezzünk el a megfelelő támasztékról, hogy az erős szél ne tudja elszakítani a frissen fejlődő hajszálgyökereket!
  • gyümölcsfa ültetés szezonja addig tart,  amíg a talaj nem túl fagyott az ásáshoz! Az ősz azért a legjobb időszak erre, mert a talajban sokáig megmarad a meleg, így a lombját vesztett facsemete minden energiáját a gyökeresedésre tudja fordítani odalent. Tavasszal pedig már sok friss gyökérrel kezdhet bele a növekedésbe. Ráadásul, a talaj szinte mindig nedves, így nem kell a kiszáradástól tartani. Ennek ellenére, a frissen ültetett fákat mindig jó alaposan öntözzük be ültetés után, és ha lehet, még tavasszal is figyeljünk oda rájuk. Ha kevés a csapadék vagy nagy melegek vannak, akkor időközönként jó alaposan öntözzük be őket!
  • A szabad gyökerű sövény-növények (pl. fagyal) ültetésének is most van itt az ideje.
  • Ha van olyan kisebb örökzöldünk vagy cserjénk, ami nem jó helyen van, ezeket most lehet átültetni.
  • Rózsákat is ültethetünk még, lesz idejük gyökeret ereszteni a fagyok beállta előtt.
  • A tavaszi hagymások ültetését is mostanában kell elkezdeni, a nagy meleg levonultával, de akár decemberig is kihúzható, ha enyhe az ősz. 
  • Ültessük el a tavasszal virágzó kétnyári növényeket, vagy az egynyári, de télálló virágok magjait.
  • Ültessünk dughagymát és fokhagymát! Jót tesz neki a hűvös, téli idő, jobb termést ad az ilyenkor elültetett tő, mint a tavaszi. Szedjük szét a fokhagyma fejeket gerezdekre és azokat a lapos végükkel lefelé egyenként ültessük el egymástól kb. 25 cm cm-re lévő sorokba, 15 cm-es tőtávolságra. A fokhagyma a napos fekvést és a jó vízelvezetésű talajt kedveli. 
hagymások őszi ültetése

hagymások őszi ültetése Fotó: raintime.at

Metszés

A fák, cserjék rossz irányba vagy egymást keresztező ágait metsszük le! Az egy centinél nagyobb átmérőjű sebeket mindig kezeljük fasebgéllel! A bokrokról lemetszett ágakból dugványokat nevelhetünk.

Gyepgondozás

Gyepet is nyírhatunk október végéig vagy akár tovább is, ha langyos, nedves az ősz. Az őszi fűnyírásról itt tudhatsz meg többet: Hogyan kell nyírni a füvet ősszel? 

Kerti tó gondozása

Ha van kerti tavunk, a következő két hónapban feszítsünk műanyag hálót fölé, mely összegyűjti a fáról lehulló leveleket. Ez azért fontos, mert ezek a növényi anyagok a vízben elrothadnak és a tó könnyen beposhadhat. A kerti tó téliesítéséről részletesen: Hogyan téliesítsd a kisebb kerti tavakat?

Októberi vetés

Ősszel még nyugodtan próbálkozhatunk néhány zöldségféle vetésével. A dughagyma, fokhagyma jól áttelel és korábban beérnek tavasszal, mint a tavaszi vetésűek. Spenót és salátamagokat is vethetünk. Erről többet: Vetés ősszel? 

Az ablakpárkányban is tudunk vetni, méghozzá mikrozöldeket, az ősz végi salátáinkhoz. Amint kifejlődnek az első valódi leveleik, már ehetőek is. A mikrozöldek neveléséről itt olvashatsz bővebben: Mikro-zöldségek csíráztatása, vásárolni pedig a webáruházunkban tudsz belőlük: Csírák, mikrozöldek

 

Komposztálás

Az őszi takarítás következtében rengeteg zöld hulladékunk keletkezik, ezek mind mehetnek a komposztálóba. Érdemes azonban minél vegyesebb komposztot létrehozni. A különböző hulladékokat rétegben helyezzük a komposztba, melyeket egy-egy vékony (2-3 cm)  földréteggel érdemes elválasztani egymástól. Így a komposzt mindig nedves marad, miközben le is nyomja, tömöríti is a halmot. Nagyon sokat gyorsít a komposztálás folyamatán ha a levelek, gallyak aprítva kerülnek a halomra. Ehhez használhatunk metszőollót, de a leggyorsabb, ha szecskázót használunk. Esetleg gazdaboltokban kapható komposzt gyorsítóval is megszórhatjuk a halmot, így akár néhány hónap alatt kész komposztunk lehet. Na de milyen a tökéletes komposzt? Errő itt tudhatsz meg mindent: Így készül a tökéletes komposzt!

Őszi lemosó permetezés

Védjük meg növényeinket a kártevőktől egy őszi, lemosó permetezéssel! Amióta ilyen enyhék a telek, még fontosabb, hogy megritkítsuk a kártevőket a kertben, amik a fák repedéseiben könnyen át tudnak telelni, és tavasszal azonnal nekiállnak csócsálni a növényeinket. A lemosó permetezéssel ennek vesszük elejét, mivel az ilyenkor használatos szerben lévő kén, réz és/vagy olaj jelentősen tudja gyéríteni a kártevőket. Ráadásul ez egy teljesen bio megoldás, mivel a lemosó permetszer nem tartalmaz vegyszereket.

Fontos, hogy a permetezést már lombhullás után csináljuk, de csak nulla fok feletti hőmérsékletnél, különben nem permetezni, hóágyúzni fogunk csak.

Ne égessünk!

A legtöbb helyen már tilos a kerti hulladék égetése, de a környezettudatos kert tulajdonos már ettől függetlenül sem gyújt alá a lehullott lombnak, lemetszett ágaknak. Ez a hulladéknak minősített anyag ugyanis igazi kincs! Az egészséges ágakat, leveleket, növényi szárakat rengeteg mindenre fel lehet használni. Leaprítva könnyedén komposztálhatóak. Körülményektől függően 8-10 hónap alatt táp- és szervasanyagban dús komposzt készíthető belőle. Ha van egy kerti aprítógépünk, mulcsot is készíthetünk belőle, amivel az ágyásokat, kerti utakat takarhatjuk. De készíthetünk belőle ún. Hügelkulturás dombágyást is, ami jövő évig összeérik és megtelik vízzel várva, hogy tavasszal szépen beültessük.

októberi ültetés

Őszi ültetés Fotó: stilartmoebel.de

Mi legyen a diólevéllel?

Szerencsére ma már egyre többen döntenek a lehullott lomb komposztálása mellett. De felmerül a kérdés, mi legyen a diólevéllel? Ugyanis annak ún. allelopátiás hatása van, vagyis gátolja más növények csírázását. Jó hírem van, ettől még lehet komposztálni azt is, csak tovább tart, ezért érdemes a dió levelét külön gyűjteni. Egy- másfél év alatt teljesen eltávozik belőle a csíra gátló vegyület és ugyanolyan jó komposztá alakul, mint más növények levele. Illetve használhatjuk olyan területek mulcsolására, ahol a cél, hogy ne nőjön semmi. Például kiteríthetjük egy olyan területen, amit szeretnénk megtisztítani a gazoktól. Itt a diólevél természetes gyomirtóként fog működni. És mit kezdjünk a megfeketedett dióval? Erről itt olvashatsz többet: Megfeketedett dió és diólevél – mit kezdjünk velük?

Gondoskodjunk a madarakról!

Háláljuk meg énekes madarainknak a nyári szorgoskodást, mikor elpusztítják a kerti kártevőket, és most mi gondoskodjunk róluk! Etessük és itassuk őket, különben tovább állnak vagy ha nagyon hozzánk szoktak, el is pusztulhatnak. Az ültetés időszakában is gondoljunk rájuk, ültessünk sok-sok madárbarát bogyós cserjét a számukra!

Rendrakás, takarítás

A kerti nagytakarításra nem csak esztétikai okokból van szükség. Bár tény, hogy egy rendezett kert sokkal szebb látványt nyújt. Mégis leginkább azért van rá szükség, mert a fák körül vagy a gyepen hagyott lomb kiváló téli rejtekhelyet biztosít a kártevők és ártalmas gombák számára. Ha ezeket összegyűjtjük és a komposztba tesszük, akkor ezek a kis gazfickók nem tudnak majd annyian támadásba lendülni tavasszal, nekünk meg finom tápdús komposztunk keletkezik!

Szobanövények befelé!

Ha Ti is ki szoktátok költöztetni a szobanövényeket a kertbe, teraszra, akkor itt az ideje behozni őket, mert ilyenkor már nagyon kiszámíthatatlan az időjárás. Hajnalban bármikor jöhet egy hirtelen mínusz, ami akár néhány perc alatt megölheti vagy csúnyán károsíthatja zöld kedvenceinket. Mivel a növényeknek nincs saját hőjük, azok a fajok, amik nem tudnak telelni (szobanövényeink általában ilyenek), már egy fél fok mínusztól sérülnek, ugyanis a bennük lévő víz el kezd kikristályosodni (fagyni) és ez egyszerűen belülről szétrepeszti a sejtjeiket.
Ha van rá lehetőségünk, először vigyük átmeneti helyre a növényt, ne egyből a fűtött szobába, mert ez is gondot okozhat. Ha ez nem megoldható, akkor csak tegyük minél távolabb a fűtőtesttől és segítsük őket a levelek rendszeres permetezésével és/vagy egy párásító készülék elhelyezésével.

Hasznos tipp: A mikorrhiza gombát tartalmazó készítmények segítenek az elültetett növényeknek terebélyes gyökérhálózatot létrehozni. Ezáltal könnyeben veszik fel a tápanyagot és a nedvességet. Ha tehetjük, ültetéskor magunk adjunk hozzá a földhöz hasznos gombákat. Itt olvashatsz róluk bővebben: A mikorrhiza gomba, növényeink föld alatti szövetségese

 

Minőségi tavaszi virághagymák nagy választákban most, a webáruházunkban! Shop.kert.tv