mire jó a llevendula?

KORUNK GYÓGYNÖVÉNYEI 4. - A LEVENDULA

Japán pszichológusok szerint akik levendulaillatú helyiségben dolgoznak, 20%-kal kevesebb gépelési hibát ejtenek, mint egyébként. A régi időkben hagyományosan a mosoda közelében termesztették, hogy azután a padlóra szórva frissítse a levegőt. A mosónők levendulával illatosították a fiókokat, és levendulabokrokon szárították a ruhákat.  És ez csak egy a számos jótékony hatása közül.

levendula

Amióta füvészkönyveket írnak, a levendula mindenütt szerepel. Fűszer-és gyógynövényként, szépségápolási alapanyagként nagy becsben tartották. Minden civilizáció ismerte és használta: az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak, az arabok.

levendula

www.pfaf.org

-Dioszküridész az 1. században ‘De Materia Medica’ című művében dicsérte gyógyhatásait, különösen égések és sebek kezelésében.

-A 12. században Bingeni Szent Hildegard feljegyezte, hogy hatásos a bolhák és fejtetű ellen.

-Culperer a 17. században a’Complete Herbal’ című füvészkönyvében felsorolja a levendula gyógyhatásait: “nyavalyatörés, vízkórság, renyhekór, görcsök, rángatózások, szélütés, hangvesztés esetére”, ugyanakkor figyelmeztett óvatos használatára a “levendula olaj vad és átható hatása miatt”.

-Az igazi áttörést az illatszergyártás hozta meg. 1709-ben az olasz származású Giovanni Maria Farina illatszerüzemet alapított Kölnben, és az ott gyártott, levendulával, rozmaringgal, szegfűszeggel illatosított vizet új hazájáról “kölnivíznek” (Eau de Cologne) nevezte el. Farina 50 uralkodó udvari szállítója lett, a kölnivíz az egész világon ismert fogalommá vált. A vállalatot ma a nyolcadik generáció működteti ugyanott, és a házszám (4711) lett a cég termékének világhírű márkaneve.

kölnivíz

www.yogallerymagazine.com

A levendulatermesztés kultúrája Magyarországon

E hazánkban régóta közismert növényt a 20. század elejéig csak dísznövényként ültették. Ipari termesztésre szánt állományt Magyarországon elsőként egy európai hírű gyógyszervegyész, Bittera Gyula telepített 1924-ben a Csúcs-hegy oldalában, az apátságtól bérelt mintegy 20 hektárnyi területre. Addig Magyarországon csak a középkori kolostorkertekből volt ismert a levendula.
A vetőmagot a híres párizsi magkereskedőtől, Vilmorintól rendelték meg (jelenleg a negyedik legnagyobb magkereskedő cég a világon). A palántákat Budakalászon nevelték elő. Az ültetés kiválóan sikerült, a növények szépen bokrosodtak, 1931-ben arattak először. A próbálkozást tehát siker koronázta, így további jelentős telepítéseket végeztek, ezzel Tihanyban kialakult a levendulatermesztés kultúrája. A nagy mennyiségű termesztés célja természetesen az illóolaj – a levendulaolaj – kinyerése volt, amit a virágzás idején learatott levendulából a közeli Külső-tó partján felállított három réz-lepárlóban állítottak elő.

asp_620_tihanyi_levendula-11

asp_620_tihanyi_levendula-12

A levendula növény

Az ajakosvirágúak családjába (Lamiaceae) tartozó levendula olaja a gyökér kivételével minden részében megtalálható. A magas természetes olajtartalom miatt a növényevő állatok nem szívesen fogyasztják, a megporzó rovarokat viszont vonzza a mámorító illat. A levendula ugyanabba a gyógynövénycsaládba tartozik mint a menta, a zsálya, a kakukkfű és rozmaring, ugyanakkor abban különbözik e gyógynövényektől, hogy a levendula esetén a virágokat, míg a család többi tagjánál a leveleket használják gyógyászati célokra.

lavendeljpg2

A levendulát számos formában forgalmazzák: élő növényként, friss és szárított virágként, csokorba kötve, lepárolva illóolaj és levendulavíz formájában. Felhasználható gyógyászati és élelmezési célra is.

 

tihanyi_levendula

tihanyi levendula

A levendula gyógyhatása

A levendula ma reneszánszát éli, nézzük csak, milyen betegségek esetén jön jól egy kis  otthon tárolt levendula:

  • A népgyógyászatban fejfájás esetén borogatásra, szemgyulladás és árpa kezelésére használják, valamint a hajhullás megelőzésére.
  • Enyhíti a görcsöket.
  • A modern fitoterápiában reumás bántalmak elleni fürdők, bedörzsölőszerek és masszázsolaj készítésére használják
  • Migrénes fejgörcsök enyhítésére bedörzsölőként, melankólia, depresszió csökkentésére fürdővíz adalékként, krémként alkalmazzák.
  • Gyorsítja a nehezen gyógyuló sebek javulását.
  • Enyhíti az ekcémát, a gombás fertőzéseket, csökkenti a hajhullást, megszünteti a lábgombát. Nyugtatja a gyulladt, megégett bőrt.

1-615_Lavendel_hd

Keresztury Dezső: Levendula

Levendula, levendula,
fanyarédes animula,
lettél lila lángfurulya,
mert perzsel vad kánikula.

(részlet)

 

forrás:

Bill Laws: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet (Kossuth Kiadó, 2012)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Levendulaolaj

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/minden-amit-a-tihanyi-levendularol-ismerni-kell/