kaktusz öntözése
Ajánló

Minden, amit kaktuszod öntözéséről tudnod kell

Mint minden élőlénynek, a kaktusznak is szüksége van vízre az élethez, csak éppen kevesebbre, mint más növényeknek. Hiszen a kaktuszok pozsgások, vagyis a sivatagi, száraz klímához alkalmazkodtak.

kaktusz-ontozese

Épp ezért vannak tüskéik levelek helyett, mert így nem párologtatnak annyi vizet, mint ha levelük lenne. Valamint zömök húsos alkatuk is ennek köszönhető, mivel arra rendezkedtek be, hogy minél több vizet raktározzanak. Ez az alkalmazkodás bizony olyan jól sikerült, hogy van olyan kaktusz, ami akár 3 évig is életben marad egy csepp víz nélkül! Azonban ebben az állapotban csak vegetálnak, fejlődni nem képesek és előbb-utóbb őket is utoléri a vég.

kaktusz öntözése

Anyós találkozóra – ‘anyósülés’ kaktuszok

A kaktusz öntözése

Tehát, a kaktuszokat is öntözni kell. Csak az nem mindegy, hogy mikor és mennyit! A kaktuszoknak ugyanis különböző életciklusaik vannak, amelyeket célszerű figyelembe venni, ha azt szeretnénk, hogy szépek és egészségesek legyenek. Ez a növekedési és a pihentetési ciklus.

A kaktusz növekedési ciklusa

Értelemszerűen a növekedési ciklus a meleg évszak, amikor a kaktuszok elemükben vannak. Ilyenkor gyarapodnak, hozzák káprázatos virágaikat és ilyenkor raktározzák el azt a víz mennyiséget, ami aztán a szűkösebb időkben jól jöhet. Feltéve, ha ezt mi megadjuk nekik!

Ennek legjobb módja, ha tavasszal – a fagyok biztos múltával! – egyszerűen kiköltöztetjük őket a szabadba. Hiszen a kaktuszoknak óriási a fényigénye, amit szobában tartva egyszerűen nem tudunk a számukra biztosítani. Kint aztán az eső majd gondoskodik az öntözésükről. De bármilyen hihetetlen, ha hosszú a szárazság, akkor még itt is meg kell őket öntözni, akár 2-3 naponta is!

Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit! Ugyanis a legnagyobb veszély, ami egy házi kaktuszt fenyeget, a túlöntözés. Ezt a kaktuszok rettentően rosszul viselik. A legkisebb mennyiségű pangó víz is megrohaszthatja a gyökereiket vagy gombásodáshoz vezethet! A kaktuszok talaja mindig csak finoman legyen nedves, és két öntözés között mindig legyen ideje kiszáradni.

Ha kültéren tartjuk őket, akkor még az is nagyon fontos, hogy csak este vagy reggel öntözzük őket, mert a növényen megülő vízcseppek összegyűjthetik a napfényt és megperzselhetik őket! Egyébként a napfénnyel akkor is csínján kell bánni, amikor a kaktuszokat először tesszük ki a szabadba tavasszal, ugyanis a hirtelen, túl erős napfény károsíthatja a növényeket. Ezért először mindig védettebb helyre tegyük őket!

kaktusz-ontozese

Szúrós természetüket csodás színpompával kompenzálják

A kaktusz pihenő ciklusa

A kaktuszok másik nagy életciklusa a telelés. Ez a hűvösebb napok beköszöntével kezdődik szeptember, október környékén és következő tavaszig tart. Ilyenkor a kaktuszokat be kell hoznunk és lehetőleg egy száraz, hűvös 5-10 fokos – akár teljesen sötét – helyen kell pihentetnünk őket. Ebben az időszakban a kaktuszok életfunkciói szinte teljesen leállnak, így ebben az időszakban egyáltalán ne locsoljuk őket. Sőt a földjük legyen teljesen száraz, csak úgy, mint a levegő, ahol tarjuk őket, ugyanis a legkisebb nedvesség vagy pára is rothadást eredményezhet!

Ha ilyen helyiség nem áll rendelkezésünkre, akkor sincs katasztrófa, nyugodtan teleltethetjük szúrós barátainkat a szobában is. Ebben az esetben azonban egy minimális vízzel locsolnunk kell őket, de csak úgy 2-3 hetente.
Mindezekkel együtt, a kaktuszok még így is a legkönnyebben tartható növények közé tartoznak – leszámítva persze azt a néhány apró szúrást!