nyáriorgona
Ajánló

Nyáriorgona – a kert Jolly Jokere

A nyáriorgona neve ellenére az orgonának csak igen távoli rokona, a közös elnevezést inkább hasonló megjelenésének köszönheti, de amint az nevéből is kiderül, nem tavasszal, hanem nyáron virágzik, ám sokkal tovább, mint névrokona.

A növény eredeti élőhelyén Kínában és Japánban patak és folyópartokon, valamint ártereken él, így a bőséges öntözés nincs ellenére, de nem feltétlenül igényli azt. Sok országban ültetik dísznövényként, de vannak olyan országok, ahol gyomnövényként tartják számon, mivel ott inváziós növény. Ma Közép és Dél-Európa legtöbb területén megtalálható a kertekben ez a rendkívül kecses megjelenésű, cserje méretű növényfaj.

A nyáriorgona virágzata

Itthoni népszerűségét köszönheti gyors növekedésének, ellenálló fajtáinak és fürtös, hosszan nyíló gyönyörű virágzatának. A hímnős, négyszirmú virágok akár 30 cm hosszú fürtvirágzatot alkotnak. Amelyet csak tetéz az a tulajdonsága, hogy a nyári melegben nektárt képez és rendkívül illatos, így magához vonzza a színes pillangókat ezzel fokozva a látvány- és színorgiát. Mindezt ráadásul júniustól akár szeptember végéig!

lila nyáriorgona

A nyáriorgona igényei

A kifejezetten meleg, teljes napfénynek kitett helyeken érzi igazán jól magát, kedveli a tápdús, humuszban gazdag talajokat, de meszes talajon is nagyon szépen fejlődik. Nyáron bátran öntözzük, hiszen imádja a vizet!

A nyáriorgona metszése

Ne ijedjünk meg, ha egy-egy zordabb tél után a növényünk erősen visszafagy. Az erős, fás tövekből a növény nagyon gyorsan újrahajt. És különben is, tavasszal úgyis vissza kell vágnunk, akár volt visszafagyás, akár nem, ugyanis csak az évi új hajtásokon hozza csodálatos virágait. Ha hagyjuk nagyon elnyúlni, évről évre egyre gyérebb és satnyább virágokat fog hozni. Viszont minél erősebben metsszük vissza, annál több és erősebb idei hajtást fog hozni a növény, és annál több virág is fog nyílni rajta.  Arra is ügyeljünk az ültetésnél, hogy akár négy méter magasra is megnőhet!

 

nyáriorgona

Nyáriorgona edényben/dézsában

De vannak kistermetű, törpe vagy csüngő habitusú nyáriorgona fajták is, melyeket akár egy nagyobb dézsába is ültethetünk. Ilyen esetben is ugyanazokat a feltételeket kell biztosítanunk számukra, mint a szabadföldi példányoknak. Csak annyi a különbség, hogy a dézsás nyári orgonákat a májusi kihajtástól egészen szeptember végéig hetente egyszer tápoldatos vízzel kell megöntöznünk.

kistermetű nyáriorgona

A nyáriorgona betegségei

További nagy előnye, hogy kártevői és betegségei (egyelőre legalábbis) nem igazán vannak. Saját tapasztalataim alapján csak nagyon ritkán támadhatják meg a levéltetvek. 

A másik kártevő, ami előfordulhat, az a hajtáshervasztó. Általában májusban jelenik meg, s megszúrja a növényünk szárát. Ezt rögtön észrevesszük, mert a növény szára elkezd megbarnulni, a fölötte levő részen pedig a levelek összepöndörödnek. Ebben az esetben nem kell permeteznünk, elégséges lehet egy metszőolló használata. A barnulás alatt vágjuk le a barnuló, fonnyadó részt, az eltávolított növénydarabot pedig égessük el!

Kedvelt nyáriorgona fajták:

Korai Nyáriorgona (Buddleja alternifolia)

2-3 méter magas cserje, elegánsan lehajló ágakkal. Nagyon dekoratív, pillangókat vonzó növény. Virágai liláskékek, rendkívül illatosak, a vesszők oldalán jelennek meg júniusban kis csomókban. Nagyon fontos, hogy nem úgy kell metszenünk, mint a többi nyári orgona fajtát! A virágai az előző évi hajtásokon jelennek meg, ezért fiatalító metszését csak elvirágzás után végezzük el. A szárazságot nagyon jól tűrő faj, csak fiatalon igényel rendszeres öntözést. Ez a fajta is a laza, tápdús talajt kedveli. Napos, meleg és védett helyek ideális növénye.

nyáriorgona

korai nyáriorgona

Nyáriorgona (Buddleia davidii)

Idehaza ezek a fajták a leggyakoribbak. Általában 3-4 méter magas, nagyon életerős és rendkívül erős növekedésű cserje. Júniustól egészen szeptemberig virágzik. Rendkívül sokszínű lehet a virág színe. Fehér, lila, rózsaszín, bordó, sőt akár több színű is! Kiválóan mutat szoliterként, cserjecsoportokban vagy akár saját fajtáival társítva is. Ez a faj közepes vízigényű, de a nyári öntözés ennek is elengedhetetlen. Fajtársaihoz hasonlóan tápanyagban gazdag, laza, jó vízáteresztő képességű talaj kell a számára. Teljes napfényben és meleg helyen érzi magát a legjobban.

sárga virágú nyáriorgona

sárga virágú nyáriorgona

Sárga virágú nyáriorgona (Buddleia Weyeriana Sungold)

Maximum kettő méter magasra növő, erőteljes növekedésű nyári orgona fajta.Virágai a többi fajtól eltérően általában augusztus-szeptemberben nyílnak. Érdekessége, hogy virágai szép, sárga színűek! Eltérő virágzási idejű cserjékkel társítva nagyon dekoratív, nyíratlan sövényt alakíthatunk ki a felhasználásával. A vízigénye átlagos, a normál csapadékmennyiség elegendő számára, de szárazságban öntözzük. Az átlagos kerti talajban is nagyon szépen fejlődik. A napot ő is kedveli, így meleg, védett és világos helyre ültessük.

Mivel a nyári orgona rendkívül igénytelen, a gondozás terén bátran ajánlom kezdő (vagy lustább) kertészeknek is.

Szerző: Bugyi Zsolt