földieper termesztése balkonon
Ajánló

Hogyan termesszünk földiepret balkonon?

földieper balkonon konténerben

Hogyan termesszünk földiepret konténerben?

Ahogyan említettük, a földieper, azaz a szamóca igénytelen, de ez csak egy a számos pozitív tulajdonsága közül. Kevés helyet foglal el és gyorsan nő. Bizony, epret akár már balkonládában is termeszthetünk, egy dologra kell nagyon odafigyelni, ez pedig a tápanyag ellátás. A gyümölcsöt növesztő epernek ugyanis rengeteg naftára van szüksége, folyamatosan pótolnunk kell az utánpótlást. A folyadékot is nagyon szereti, vagyis sok vízre van szüksége. Ha balkonládában neveljük, akkor nagyjából tíz naponta nyugodtan tápoldatozhatjuk.

földieper balkonládában

 

A talaj

Ha tuti közeget szeretnénk összeállítani az eper számára, akkor általános virágföldhöz keverjünk tőzeget, trágyát, biohumuszt, és egy kevés homokot. Én az eper mellé büdöskét is ültetek. Egyrészt dekoratív, másrészt gyakorlati haszna is van, ugyanis a növény szaga elűz bizonyos kártevőket, például fonalférgeket! Sajnos a kártevők nagyon szeretik az epret. Több, mint kétszáz (!) olyan kórokozó és betegség van, amely megtámadhatja kedvenc gyümölcsünket. Ennek ellenére a szakértők az epret az erős növények között tartják számon.

Földieper ültetése

A szamócánál fontos az ültetési mélység. Ne ültessük túl mélyre, mert akkor a töve, sőt, a levelei is könnyen berohadhatnak. Ugyanilyen fontos, hogy túl magasra se ültessük, mert akkor viszont kiszáradhat. A legjobb, ha ugyanolyan mélységet választunk, mint amilyen mélyre a palántát ültették. Egy tő kifejlett szamóca minden irányban mintegy 60 cm helyet igényel. Ezért a kis méretű konténerekbe mindössze 1-2 tő szamócát ültessünk.

Mivel az eper egy erdei növény, ezért a napos- félárnyékos helyet kedveli, vagyis ha lehet, a tűző naptól kíméljük.
A szamóca tő rendszerint három évre van kalibrálva, szerencsés esetben ennyi éven keresztül hoz majd nekünk termést. Az ültetési mélységre kényes, de a teleltetésre nem, ugyanis gond nélkül áttelel, például a balkonon. Nem árt természetesen, ha szalmával betakarjuk, hogy ne fagyjon le a gyökérzete, de ahhoz képest, hogy milyen törékenynek tűnik ez a növény, ez a tulajdonság komoly strapabíró képességre utal.

szamóca termesztés balkonon

A kúszó eper legendája: szerintem olyan, hogy kúszó eper, nem létezik. Csüngő eper van, amelynek az indáit fel lehet fogatni tartószerkezetekre, de magától az eper nem fog felkúszni sehova.

A világ legtöbb eprét az Egyesült Államokban termesztik, a második hely Spanyolországé, a képzeletbeli dobogó harmadik fokán Oroszország áll. Az eper fizetint tartalmaz, egy olyan anyagot, amelyet Alzheimer kórral, és veseelégtelenséggel foglalkozó kutatók is vizsgáltak.

Az eper olyan növény, amelyet gyümölcséért szeretünk. Fogyaszthatjuk magában, lekvár formában, süteményekben, vagy pezsgővel, ami a bohémok szerint az egyik legfejedelmibb párosítás a világon!