tyúkhúr-salata-gyogynoveny
Ajánló

Korunk gyógynövényei – 5. A tyúkhúr

Gyerekkoromban a nyári szünidőt általában a nagymamámnál töltöttem, ahol mindennapos „szertartás” volt, hogy tépjünk a csirkéknek tyúkhúrt.

Akkoriban már tudtam, hogy ez egy gyorsan terjeszkedő gyomnövény, amit viszont a baromfiudvar lakói imádnak. Néhány évvel ezelőtt, egy meleg, nyári délutánon a barátaimnál grilleztünk és az étkezésnek nekilátva ért a meglepetés, mikor is a tányéromból rám „pislogott” egy nagy kupac tyúkhúr.

tyúkhúr salátában

Meglepő, hogy általában mennyire nem ismerjük azokat a növényeket, amelyek a kertünkben vadon nőnek. Rengeteg közöttük a gyógynövény és sokat használhatunk a konyhában is ahelyett, hogy kikapálnánk, vagy kigyomlálnánk azokat. Az egyik ilyen, szinte minden kertben, még az enyhébb teleken is előforduló, most már szándékosan idézőjelbe tett „gyomnövény” a tyúkhúr (Stellaria media). Nagyon sok kiskert tulajdonos küzd ellene, próbálja kiirtani több, kevesebb sikerrel.

A tyúkhúr növény

A tyúkhúr ősszel, télen csírázik, majd a hó alatt áttelel és kora tavasszal már tempósan terjeszkedni kezd a kertekben. Sikeres térhódításának és szaporodásának egyik titka, hogy magjai akár 25 évig is megőrzik csírázó képességüket a talajban és nagyon mostoha körülmények között is növekedésnek indulnak. Kevesen tudják róla, de több betegség ellen hatásos gyógynövény is a tyúkhúr.

Természetes talajtakaró 

A tyúkhúr nagyon ajánlott a gyümölcs- és szőlőültetvények talajának takarására is. Egész évben takarja a talajt, így mérsékli a talaj felmelegedését és véd az erózió ellen. 

tyúkhúr virága

A tyúkhúr gyógyhatása

A többi között hatásos lehet görcsök, aritmia, neurózis, gyomorfekély, golyva esetén. Segít a diatézis és az ekcéma súlyosbodásakor. De használják hashajtóként és vízhajtóként, valamint arthritis, köszvény, reuma és különféle sérülések, illetve krónikus álmatlanság, szemgyulladás kezelésére is és csökkenti a koleszterint! Kiváló zsíroldó tulajdonsága teszi alkalmassá az epeműködés javítására, a vérzsír bontására. Napi egy csésze tyúkhúr tea pár hét alatt normalizálja a koleszterinszintet. Reggel éhgyomorra fogyasszuk.

tyúkhúr a kertben

Tyúkhúr a kertben Fotó: http://kivancsiszakacs.blogspot.com/

A legújabb kutatások arra is rávilágítottak, hogy a cukorbetegek számára is jótékony hatással bír, hiszen kis mennyiség rendszeres fogyasztása esetén normalizálja a vércukor szintjét is a szervezetben és szabályozza az egész endokrin rendszer működését. A tyúkhúr javítja az általános anyagcserét is.

tyúkhúr saláta

A tyúkhúr, mint saláta

Remek saláta alapanyag, hiszen friss, roppanós hajtásai, kellemes, „zöld” íze üdítő élvezetet nyújt az ízlelőbimbók számára. A frissen felszedett növényt csak egyszerűen mossuk meg jól és daraboljuk bele a vegyes salátába virágostul, szárastul, levelestül. Olyan helyről szedjük, ahol nem gyomirtóztunk és más vegyszert sem használtunk előtte. Ha a hajtásokat megszárítjuk, és porrá törve tároljuk,  még a téli időszakban is kellemes ízt varázsolhat az akkor kissé szegényesebb salátákba. Vegetáriánusok pedig vajas kenyérre is szórhatják a száraz őrleményét.