Megéri-e víztározós magaságyást építeni, venni?

A kertem takarítgatása mellett sajnos csak ritkán jut idő az  online udvarom ápolására is, vagyis a vlogom és egyéb internetes felületeim kezelésére. Ennek jelentős részét a különböző kommentek és kérdések megválaszolása teszi ki. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy ezúton is elnézést kérjek azoktól, akiknek nem válaszoltam, de egyszerűen nincs elég időm, hogy mindenre reagáljak, vagy akkor mást sem csinálnék egész nap.

Ez itt mögöttem pl. egy ilyen víztározós magaságyás

Na, kanyarodjunk vissza a kommentekhez! A legtöbb kommentet kapott videóim egyike az, amiben egy víztározós magaságyást építek, ami ezáltal akár egy hétig is ellátja magát vízzel. Mivel egy ilyen ágyás megépítése viszonylag nagy munka, egy tartósabb megoldást szerettem volna, így nem fából, hanem Durisolból készült. Ennek persze a költsége is jelentősen magasabb. Ez pedig egészen komoly és heves indulatokat váltott ki néhány emberből. “Mi értelme ennyi pénzt elkölteni néhány szem paradicsomért?!” “Mi ez az urizáló baromság?” “Ha ez olyan jó, akkor a parasztok miért nem ilyenben termesztenek?” Mennyiből jön ki így egy kiló paradicsom?” és hasonlók.

Ilyenkor igyekszem elmagyarázni, hogy nem lehet összehasonlítani a hobbikertészetet  a mezőgazdasági termesztéssel, hogy nem azért termesztünk magunknak paradicsomot, hogy olcsóbban jöjjön ki, mint a boltban. Ez egy hobbi. A horgászt sem kéri számon senki, hogy a kifogott hal megérte-e a ráköltött pénzt. Az pedig egy nagyon relatív dolog, hogy ki mennyit szeretne költeni a passziójára.

A heves ellenreakciók engem azért leptek meg egy kicsit, mert én alapvetően a nemzetközi fórumokat követem, angol, amerikai, német vagy holland médiumokat, ahol a kísérletezés, az újszerű megoldások teljesen bevettek. A városi kertészek már évek óta barkácsolnak furcsábbnál furcsák szerkezeteket a kertjeikbe, balkonjaikra, háztetőikre és nem restek igen komoly összegeket is fordítani ezekre. Magyarországon azonban ennek nincs hagyománya éppen a több száz évre visszatekintő mezőgazdasági múltunk miatt. Itt, a csodás adottságú Kárpát-medencében mi nem voltunk/vagyunk rákényszerülve az alternatív megoldások alkalmazására. Itt jó a föld (vagy legalábbis jó volt), sokat süt a nap és van édesvíz is bőséggel. Ellentétben például Hollandiával, ahol mindig, minden talpalatnyi földért meg kell küzdeni a betörő tengerrel.

Ennek ellenére ma Magyarország finoman szólva sem  tartozik a mezőgazdasági nagyhatalmak közé. Eltermelgetjük azt, amire éppen van támogatás, boldogan szórjuk a műtrágyát és permetezzük a méhekre és emberekre veszélyes vegyszereket, mert nálunk ez a hagyomány, aki pedig más megoldásokat keres, az bolond. Csak azt nem vesszük figyelembe, hogy a világ – sajnos – nagyon gyorsan változik. Melegszik a klíma, fogy a víz, szikkad a föld. Ami 50 éve még működött, az nem biztos, hogy 10 év múlva is fog. Nem véletlen, hogy a hollandok járnak az élen a világszerte már elindult mezőgazdasági forradalomban. Kevesebb vízzel és vegyszerrel, kisebb helyen, gyorsabban képesek termeszteni és ezáltal ellátni az egyre növekvő igényeket. Mindezt azért, mert nem restellnek új, forradalmi módszereket kipróbálni!

Nem azt állítom, hogy néhány kertben felállított magaságyás fogja hazánkat ismét mezőgazdasági nagyhatalommá tenni, de mindenképpen jól példázza, hogy mik a hiányosságaink, mi az, amin változtatnunk kellene. Mert Magyarországnak igenis lenne esélye ismét az élvonalba kerülnie, hisz az adottságaink továbbra is páratlanok, csak az emberek gondolkodásának kellene végre – ezen a téren is – átlépnie a XXI. századba.

Ez a cikk a BBC Kertvilágban is olvasható.