bogyós cserjék
Ajánló

A tíz legjobb ehető bogyós bokor

Kevés olyan növény van, amely bármilyen méretű kertben remekül mutat. A bogyós bokrok egyértelműen ilyenek, mivel méretük szerint akár kisebb helyen is elférnek, de többfunkciós szerepük miatt nagyobb területen sem érdemes kihagyni őket. Hasznosak, mivel mind mi, emberek, mind a többi élőlény szívesen fogyasztja őket. Szépen mutatnak dús leveleikkel, és kevés karbantartást igényelnek.

Fajták és fajtaválasztás

Érdemes fajtaválasztáskor a diverzitásra törekedni, azaz minél több különböző bogyós bokor fajtát választani.
Így nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy melyik az a ribizlifajta, mely a legkiválóbban teljesít és a legjobban érzi magát a kertünkben, de a szüret is több héten át tarthat, ami által folyamatosan friss bogyókhoz juthatunk. Mindig érdemes az igényeinknek megfelelő fajtát választanunk. Inkább frissen fogyasztanánk? Vagy szörpöt szeretnénk belőle? Az édesebb vagy a keserűbb ízeket preferáljuk? Ezek olyan szempontok, amiket érdemes jól végiggondolni.

Ribizli bokor

Piros, fekete és fehér színben egyaránt létezik. A Jonker van Tets vagy a Fekete fertődi 1 ribizli ellenállnak a lisztharmatnak.

ribizli bokor

Málna bokor

A magyar klíma változása miatt olyan helyre érdemes telepíteni a málnát, amely nedvesebb az átlagnál,
vagy ahol könnyebben tudjuk locsolni. Több színben is létezik: például a klasszikus rózsaszínben, de már aranysárga színben is találhatunk példányokat. A folytontermők közül érdemes választani, így egész nyáron szedhetjük a finom bogyókat.

málna bokor

Szeder bokor

A Gloria fajta szeder bokor tüskétlen és relatíve jól bírja a napot. A Loch nessy tüskétlen fajta előnye, hogy sok betegségnek ellenáll. Vad fajtáját is ültethetjük, de vegyük figyelembe, hogy az tüskékkel rendelkezik, és nagyon nehéz tőle megszabadulni. Viszont nagyon strapabíró, és remek élőhelyet tud nyújtani egyes élőlényeknek, ezáltal is hozzájárulva a biológiai sokféleséghez.

szederbokor

Szedermálna

A szeder és a málna kereszteződése. Olyan helyekre érdemes ültetni, ahol a málnának már túl száraz volt, mivel jobban bírja nála az aszályt.

szedermálna
Fotó: Kertlap.hu

Goji bogyó

Sokan nem tudják, de a goji bogyó a mi éghajlatunkon is megél. Gyakran a müzlinkben találkozhatunk vele aszalt bogyóként.

goji bokor

Egres

Az egresnek, más néven köszmétének létezik zöld és piros bogyós fajtája is. Az Invicta és a Rokula fajtájúak jobban ellenállnak a lisztharmatnak. A Hinnokami red fajta nem bírja jól a meleget, így inkább hűvösebb mikroklímájú kertekbe érdemes ültetni.

egres bokor
Fotó: kertpont

Áfonya

Az áfonya a nehezebben termeszthető növények közé tartozik, mivel elég kényes többek között
a talajjal szemben. Így, hacsak nincs egy savas pH-val rendelkező fenyveses részünk a telkünkön, nagyobb cserepekben érdemes vele próbálkozni.

Japán szeder

Egy igazi különlegesség, mely a mi klímánkon is jól érzi magát. Finom ehető bogyói piros színűek.

japán szeder

Josta

Sötétlila színű bogyói vannak. Ez egy remek bokor kezdőknek, mivel elég igénytelen. Az egres és a ribizli kereszteződéséből származik.

Josta

Mézalmácska

Az Amalenchier lamarckii egy kisebb fa, vagy terebélyes cserje, amit akár klasszikus sövényformára is vághatunk. Tavasszal csodaszép fehér virágokat hoz, melyek nyárra finom bogyókká alakulnak át, ősszel pedig piros levélpompával lep meg minket.

mézalmácska fa

mézalmácska

Legjobban egy félárnyékos helyen fogják magukat jól érezni a bogyós cserjék. Ültetéskor érdemes fejben tartani, hogy mekkora bokorrá cserepedhet majd a kertészetben vásárolt növény. Ennek megfelelő helyet hagyjunk neki.

A legjobb ültetési hónap a november: ha ekkor ültetünk, van elég idejük a gyökereknek nőni a nyári meleg előtt. Mikorrhiza gombakészítménnyel érdemes támogatni a bokrot ültetéskor: ennek hatására könnyebben ellen fog állni az aszálynak, és a természetes gomba-gyökérzet szimbiózist is kihasználhatjuk. A cserjék őszi ültetéséről itt írunk részletesen: Fák, cserjék ültetése ősszel

Ha mindig egy adott időpontban megyünk nyaralni, érdemes olyan bogyóst választani, amely
nem pont ugyanebben az időpontban terem. Így elkerülhetjük, hogy lemaradjunk a finom termésről. Legyünk türelmesek: néha el kell telnie két-három évnek, hogy igazán jó szüretünk legyen. Idővel akár a meglévő bokrainkat is szaporíthatjuk, hogy még több termésünk legyen.

A bogyókat könnyen lefagyaszthatjuk, befőzhetjük vagy aszalhatjuk, ha túl sok teremne belőlük. Így a téli hónapokban is élvezhetjük a nyár ízeit.

Szerző:

Blunck Réka humánökológus, Permaculture Design Course (PDC) okleveles permakultúra tervező és az ELTE Humánökológia mesterszakán a Permakultúra tantárgy oktatója.
Ökokert Permakultúra néven kerteket tervez, szaktanácsadásokat és workshopokat tart. A tervezés során olyan kerteket hoz létre, amelyek élőhelyeket teremtenek, magas biodiverzitással rendelkeznek és tele vannak ehető vagy másképpen felhasználható növényekkel.

Kiemelt kép: pipmagazine.com.au