tulipános rét
Ajánló

Tulipános gyep. Ha ilyet szeretnél tavasszal, most ültesd el a tulipánt!

A tulipánokban és más hagymás virágokban nem csak az a jó, hogy ők az elsők, akik csodás színekkel és illatokkal varázsolnak el minket tavasszal, hanem az is, hogy szinte bárhova ültethetjük őket; virágágyásokba, utak mellé, cserépbe vagy ládába. Sőt, még fű alatt is nevelhetjük őket, hiszen sok hagymás növény a természetben a fű között nő, üde színfoltokat alkotva. Otthon is a legegyszerűbb, ha megpróbáljuk ezt utánozni.

tulipános rét

A tulipános rét nem csak romantikus, de az elmét is pallérozza, bizonyíték erre a híres Oxfordi Egyetem egyik kertje 🙂

Tulipános rét ültetése

Azaz ültethetjük a gyepbe is. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy éles ásóval a kívánt területen óvatosan körbevágni a füvet és mint egy gyeptéglát, kiemelni egy darabot. Ezen a területen aztán kicsit lazítsuk meg és javítsuk fel a talajt, ültessük bele a hagymákat, alaposan locsoljuk be, és tegyük vissza rá a gyeptéglát. Ezután alig igényelnek törődést, csak a fűnyírással várjuk meg, míg a levelek bebarnulnak, különben meggyengülhet a hagyma.

tulipános gyep

Nagyon romantikus hatású a tavaszi hagymásokkal beültetett rét

Így tavasszal a gyepünkben is csodálatos virágok fognak nőni! Arra ügyeljünk csak, hogy amikor a virágok elnyíltak, ne nyírjuk le egyből a fűvel a zöld szárakat is! Ez minden hagymás esetében rendkívül fontos, ugyanis ebből a lassan elszáradó szárból gyűjti be a hagyma az energiát a következő évi virágzáshoz. Ha ez nem történik meg, nagy valószínűséggel nem fog virágot hozni a következő évben.

tulipános rét

 

minőségi virághagymák

A KIEPENKERL minőségi tulipán hagymáit keresd a webshopunkban! Shop.kert.tv