-
Sokak kedvence ez a kiemelkedő szépségű, télálló díszfű, de ha azt szeretnénk, hogy még tavasszal is szép legyen, nem árt odafigyelni egy-két dologra így a hideg beállta előtt. Alexander Humboldt német botanikus 1818-ban keresztelte el latin nevére a pampafüvet egy kollégája után. A Cortadeira selloana Dél – Amerikában honos...
-
Stihl metszőiskola Egy ilyen hosszú nyár után – szerencsére – sok olyan növény akad a kertben, amire ráférne egy kis fazonírozás. Nem csak azért, mert így könnyebb elférni tőlük, pl egy kocsi beállóban, hanem azért is, mert ha esetleg idén lesz hó, akkor egy elburjánzott sövényt nagyon szét tud...
-
Pirosak, sárgák, lilák, kékek, bordók, ráadásul megelőzve minden más virágzót, rögtön a zord tél befejeztével boldogítanak minket ezzel a pompával! Ehhez azonban most, ősszel kell elvégezni a megfelelő előkészületeket. Ugyanis a tavaszi hagymások ültetését mostanában kell elkezdeni, a nagy meleg levonultával, de akár decemberig is kihúzható, ha enyhe az...
-
Megjött lassan az ősz idén is. Ilyenkor rengeteg tenni valónk van a kertben. Hullanak a falevelek, a gyepet szellőztetni kell, metszés, előkészületek a télre. De nem utolsó sorban a szeptember vége és október közepe közti időszak a legalkalmasabb a kerti évelő növényeink szaporításához is. Ez legfőképp azért van, mivel ilyenkor már 30 C...
-
Stihl metszőiskola A metszést legtöbben tavaszi tevékenységként ismerik, pedig sok fajtánál, például az őszibaracknál is fontos az ún. zöldmetszés, melyet a szezon végén, még lombos állapotban kell elvégezni. Ennek technikáját mutatja be ebben a videóban Kosztka Ernő metsző-mester. Tarts velünk! A videó a STIHL Magyarország támogatásával készült. Ha tetszett...
-
Ki ne szeretné a hagymás virágokat? A legkönnyebben nevelhető és legmegbízhatóbb növényeink közé tartoznak, és gyönyörű színekkel töltik meg kertjeinket tavasszal, nyáron és kora ősszel. A hagymás virágok nélkül bizonyára szegényebbek lennének a kertjeink, ezért mindenkit, aki színpompás kertre vágyik, arra bíztatunk, hogy bátran válogasson e pompás növények közül....
-
A díszfüvek egy nagyon népes növénycsalád. Kertbéli felhasználási lehetőségeik szinte végtelenek. Használhatjuk őket útszegélynek, háttér növényeknek, térhatárolásra, élénk színű virágok ellensúlyozására a virágágyásba, vegyes összeültetésekben és szoliter növényként is. A díszfüvek kedvenc növényei az éghajlatváltozással egyre népszerűbb prérikerteknek. A legtöbb díszfűnek egységesek a környezeti igényei, de vannak azért kivételek. Nagyon...
-
Ilyenkor ősszel még nyugodtan próbálkozhatunk néhány zöldségféle vetésével. A környezeti tényezők tökéletesek a csírázáshoz: még meleg a talaj, de több a csapadék, hűvösebbek az éjszakák, ami segít megtartani a nedvességet a növényeken, a gaz és a kártevő is kevesebb, mint nyáron. Ezek az ősszel vetett növények a talajfelszín közelében...
-
Még tavasszal jártam Marcsi gyönyörű és hatalmas kertjében, egyrészt, hogy készítsünk egy szép évelőágyást, másrészt, hogy beszélgessünk egy jót, ám úgy tűnt, a felvett beszélgetés odaveszett, sehol sem találtam. Egészen mostanáig, amikoris rábukkantam egy teljesen másik mappában. És mekkora szerencse ez!! Ugyanis Marcsival nagyon jót beszélgettünk arról, mit jelent...
-
1, Krizantém Az ősz jelképe kétségtelenül az őszi krizantém. Szerencsére már nem csak a temetőkben ültetik előszeretettel, hanem a modernebb díszkertekbe is bevette magát. A különféle krizantémoknak a termesztésben rendkívül sok fajtája terjedt el. Vannak köztük kimondottan vágott virágnak termeszthető, de sok a cserepes növényként tartható fajta is. A...
-
A leylandi hamisciprus kétségtelenül a legnépszerűbb örökzöld sövénynövény. Nem véletlenül, hiszen gyorsan nő és viszonylag igénytelen. A leylandi-ciprus akár a 20-22 méteres magasságot is elérheti. Az én kertemben is hatalmasra nőtt már és szerencsére makk egészséges. Leylandi sövény gondozása ősszel Ha azt szeretnénk, hogy hosszú éveken át szép és...
-
Az utóbbi 120 év legszárazabb évében járunk, számtalan hőhullám után, és sajnos komoly esély van rá, hogy a nyaraink ilyenek maradnak, vagy még ennél is keményebbek lesznek. Lehet/érdemes egyáltalán ilyen körülmények között kertet fenntartani?! Létezik-e fenntartható kert ilyen extrém körülmények között is? Ezekre a fontos kérdésekre próbálok választ, ötleteket...
-
Növényvédelem a biokertben sorozat 9. rész: A szőlő vegyszermentes védelme a kiskertben A legtöbb házikertben ma is gyakran termesztett növény a szőlő. A növényvédelmi teendőink nagyrészt attól függnek, milyen fajtát tartunk, de több más dologra is oda kell figyelnünk. Bio növényvédelmi sorozatunk legújabb részében ismét Zsigó György növényorvossal és...
-
Lassan 20 éve már, hogy próbálom élhetővé(bejárhatóvá), művelhetővé tenni az igencsak meredek telkemet. Ehhez elengedhetetlen a kerti támfalak építése. Fő művem a mai napig egy terjedelmes, szárazon rakott terméskő támfal, de akad itt támfal vasúti talpfából, téglából, betonból, bontott fából, szóval szinte mindenből. A Praktiker Műhelytitkokban ezúttal tovább gyarapítottam támfalaim...
-
Egy méltán népszerű mediterrán kúszónövény a Dipladenia Sundaville, a tölcsérjázmin, mely a meténgfélék csoportjához tartozik. A mediterrán országokban kerti virágként tartják, de nálunk szobanövény, mely a balkonon érzi magát a legjobban. Mikor virágzik a tölcsérjázmin? Rengeteg változata létezik, az egészen apró virágúaktól a hatalmas virágzattal rendelkezőkig. Virágai tölcsér alakúak, amire...