orchidea-tartasa
Ajánló

Az orchidea tartása – az alapok

Földünk egyik legnépesebb növénycsaládjába tartoznak az orchideák. Mintegy 20.000 fajukról tudunk, különböző fajtái megtalálhatóak a Föld minden részén, ráadásul a fajták számát tovább szaporítják a furfangos kertészek.

Már az 1800-as években népszerű növény volt, igaz, akkoriban csak a gazdagok engedhették meg maguknak. Ma ismert nevét is a 19. században, egészen pontosan 1845-ben kapta meg. Nem közismert tény, de Közép-Európában is élnek őshonos orchidea fajták. Ezek nagyjából 60 fajt számláló védett, talajlakó évelő növények.

Tajvanon imádják az orchideát, a Tajvan Orchidea Ültetvényen high tech körülmények között foglalkoznak a színpompás növénnyel.

Az orchidea növény

Ahhoz, hogy ezeket a növényeket életben tudjuk tartani a lakásban, és még virágoztatásra is bírjuk, sok mindent kell tudni róluk. Az orchideák nagy része epifita, vagyis a fákon él. Ennek oka, hogy így ki tudják használni azt, hogy kellő magasságba kerülve sokkal több fény éri őket.

orchidea-tartasa

Színek és formák végtelen variációja

Ebből kifolyólag elég speciális igényeik vannak. Némelyiknek még talajra sincs szüksége! A legnagyobb kihívást talán az öntözés okozza, mégpedig azért, mert az orchideák lágy, és enyhén savanyú vizet igényelnek, és nagyon-nagyon rosszul tűrik a meszet.

Hogyan állítsunk elő savanyú vizet?

Savanyú vizet savanyú tőzeg segítségével állíthatunk elő. A tőzeget ebben az esetben úgy fogjuk használni, mint egy tea filtert. Kiszórjuk a tőzeget például egy vödörbe, és megöntözzük vízzel, majd pár napig pihentetjük. Ez meglágyítja a vizet, és kellőképpen savanyú is lesz tőle, miközben a tőzeg leülepedik az aljára. De ennél jóval egyszerűbb, ha beszerzünk egy-két liter esővizet és ezzel locsoljuk virágainkat. Ez egyébként minden növénynek bejön.

Hogyan állítsunk elő párás klímát?

A megfelelően párás klímát könnyen előállíthatjuk egy egyszerű trükkel: fogjanak egy mély kaspót, aztán egy műanyagcserepet kettévágnak, és az elfelezett cserepet fejjel lefelé a kaspó aljába állítják, mint egy apró dobogót. Erre helyezik az orchideát. A kaspó alját felöntik vízzel, így a növény folyamatosan vízpárában áll, de a gyökere fizikailag nem érintkezik a vízzel, vagyis nincs alatta pangó víz. Ez a folyamatos pára nagyon kedvező az orchideák számára, hiszen eredeti élőhelyükön is hasonló, nagyon páradús a klíma.

papucsorchidea-tartasa

Vénuszpapucs – férfiaknak célzás értékkel is adható

Kezdők orchideája

Ha valaki kezdőként vágna bele az “orchideáskodásba”, vagy nem tud extra törődést biztosítani a növény számára, annak a papucsorchideát vagy Vénuszpapucsot ajánlanánk.

Ez egy rendkívül érdekes növény, ugyanis a természetes hibridek közé tartozik. Egy kis csemege latin szakosoknak: a Paphiopedilum insigne és a Paphiopelium vinosum hibridjéről van szó. Szerencsés vonása, hogy a két szülőtől szinte csak a jó tulajdonságokat örökölte. Viszonylag könnyebben meg lehet tartani lakásban gyengébb fényviszonyok között is. Télen, a virágzás miatt célszerű 13-16 fokos, világos helyre tenni ezt a növényt, de nyáron jól elvan 16-24 fokos helyen is.

orchidea-tartasa

Néhány egyszerű szabály orchideánk virágzásának meghosszabbításához

  • Nem tesz jót a növénynek az sem, ha a víz megáll a levelei között, mert a nedvességtől berohadhatnak, és baktériumok jelenhetnek meg a növényen.
  • Pangó víz tilos, azaz növényünk ne álljon vízben, még a cserépalátétben se legyen folyadék.
  • A legtöbb fajt hetente egyszer elegendő öntözni.
  • Fontos a párás környezet, ezért ne tegyük huzatos, szeles helyre, mert a légmozgás kiszáríthatja.
  • Légkondicionáló közelsége nem szerencsés, de fűtőtest fölé se helyezzük orchideánkat, mert az szintén kiszáríthatja, és így hamarabb lehullanak a virágai. Ha a levegő száraz, akkor érdemes spricnivel permetezni a leveleket.
  • Az orchideák nagyon érzékenyek a betegségekre is, ezért mindig ügyeljünk a higiéniára! Orchidea “kezelése” előtt mindig tisztítsuk meg a szerszámainkat és mossunk kezet (orvosi maszk azért nem szükséges :)), és soha ne használjunk fel már korábban használt földet az ültetésénél!
    A virágok királynőjének tehát sok a szeszélye, de szolgálatunkat semmihez nem fogható látvánnyal hálálja majd meg.

Az orchideát bemutató videónkat a képre kattintva tekintheted meg!