közönséges csarab
Ajánló

Egy télen is virágzó szépség – a Közönséges Csarab

Közönséges Csarab (Calluna vulgaris) az erikafélék családjából napjainkban Norvégia nemzeti virága, de nem mindig tartozott a megbecsült növények közé. A 18. századi Angliában egyáltalán nem volt divatos a londoni nemesség körében, a skótok viszont nem vetették meg, mivel sört is készítettek belőle. Ma az Erika sörbe helyezett mennyiségét komoly jogszabályok határozzák meg, mivel a növény egyes részei hallucinációkat is okozhatnak.

Erika-kozonseges-csarab

A kemény, strapabíró hangaféle tulajdonságaiban az alpesi növényekhez hasonlít. Új-Zélandon valóságos hadjáratba kezdtek ellene, mivel szinte teljesen kiszorította a helyi növényzetet, mivel igen strapabíró jószág.

A csarab gondozása:

Ez az évelő, télálló törpecserje kevés nedvességgel, napon vagy félárnyékban is remekül megvan, a savanyú talajt kedveli. Tavasszal érdemes nagyobb cserépbe, vagy szabadföldbe ültetni, ahol a második évtől már nem kell annyit öntözni. A cserépben földjét tartsuk mindig nedvesen és lágy vízzel öntözzük, mivel mészkerülő növény.

A csarab virágzása:

A Csarab augusztustól novemberig hozza számtalan, apró, harang alakú virágát, melyek egész télen virítanak. Ősszel csodásan mutat balkonládákban más növényekkel összeültetve, vagy nagyobb cserépben a bejáratnál, de a legszebben sziklakertekben mutat.  Színe a nyári időszakban szép élénk zöld, télen viszont vöröses lesz. Virágai az idő múlásával elhalványulnak, elszáradnak, de sokszor megérik a következő tavaszt is!

A csarab metszése:

A csarabot a a tavaszi új hajtások megjelenése előtt ajánlatos metszeni. Akár tövig is levághatjuk, ügyelve arra, hogy némi élő zöld lomb mindig maradjon rajta. Legalkalmasabb idő erre a tél vége.

A csarab szaporítása: 

Nehezen szaporítható magról, de ha ezzel próbálkozunk, ősszel érdemes fólia vagy üveg alatt elszórni a magokat nyirkos tőzegrétegre. Amúgy inkább nyári dugványozással érdemes próbálkozni.

Közönséges csarab, calluna vulgaris

őszi balkonládák kedvelt növénye a csarab

Eredeti latin neve, a Calluna, a görög “söpörni” igéből ered, mivel a középkorban söprűket is készítettek belőle. Mi ne tegyünk ilyet velük, inkább pusztán gyönyörködjünk bennük! Nem összekeverendő az Erica Gracilissel vagyis az egynyári erikával, hisz, ahogy az a nevéből is kiderül, utóbbi nem télálló és ősszel hozza virágait.

Növénylexikon