December: a beltéri kertészkedés kezdete. Tippek, kreatív ötletek az adventi időszakra
A tél beköszöntével a kertészkedésnek nem kell véget érnie! Sőt, ez az időszak remek alkalom arra, hogy a természet egy darabkáját bevigyük az otthonunkba. Az adventi időszakban a beltéri növények nem csak esztétikai élményt nyújtanak, de segítenek megteremteni az ünnepi hangulatot is. Mutatunk pár ötletet, melyekkel zöldebbé, színesebbé, illatosabbá varázsolhatod a téli otthonodat.
Hajtassunk hagymásokat!
Nincs is jobb kúra a téli depresszió ellen, mint egy kis szín és illat, ami az egész lakást belengi. Erre kiválóan alkalmasak az olyan előhajtatott tavaszi hagymások, mint a jácint, a tulipán, nárcisz vagy az amarillisz. Ehhez azonban galád módon be kell csapnunk ezeket a növényeket. A szélhámosságot pedig ilyenkor kell előkészíteni.
Ezek a virágok ugyanis úgy vannak “programozva”, hogy télen visszahúzódjanak a föld alá, és csak olyankor bújjanak elő, amikor elkezd enyhülni az idő. Azaz tavasszal. Tehát be kell őket csapni!
Tegyük be őket ilyenkor, tél elején a hűtőszekrénybe vagy az erkélyre egy papír zacskóban. Úgy másfél hónap múlva, a hibernálási idő elteltével vegyük ki őket és helyezzük jó vízáteresztő képességű, homokkal kevert földbe, enyhén vizezzük be a talajt és tegyük őket fűtött helyiségbe. Szegény becsapott növények azt hiszik majd, hogy a tél után itt a tavasz és megajándékoznak minket egy kis előtavaszi virágpompával. A lényeg, hogy folyamatos hideget kapjanak és szárazak maradjanak (műanyag zacsi nem jó, mert abba belerohadhatnak). Ügyeljünk rá, hogy a talaj mindig csak nedves, de soha ne vizes legyen, mert az megrohasztja a hagymákat!
És ha nem hiszed, járj utána! 🙂 Nézd meg a videómat, melyben egy mesés virág-lasagnét ültettem a fent leírt módszerrel: Hagymás virág lasagne
Vessünk Luca búzát!
Régi, még ma is élő jövendőmondó hagyomány a Luca búza vetése.
December 13., Luca (Lucia) napja, az év leghosszabb éjszakája. Ilyenkor egy kisebb laposabb tálba, cserépbe vagy agyagedénybe búzát vetnek, azt az ablakba teszik, karácsonykor pedig a karácsonyfa alá állítják. A kikelt búza sűrűségéből, állapotából aztán próbálják megjósolni, milyen lesz a következő évben a termés. Sok családnál, de a templomokban is a mai napig szokás karácsonykor a fa alá, vagy az ünnepi asztalra tenni a tálkában kikelt búzát, amit gyakran egy szép szalaggal összekötnek, vagy gyertyával díszítenek.
Ha mi is szeretnénk követni ezt a kedves hagyományt, töltsük meg a cserepet virágfölddel, majd szórjuk meg a búzamagokkal úgy, hogy egy rétegben sűrűn befedjék a földet. Majd permetezzük meg őket vízzel, aztán vékonyan takarjuk be virágfölddel. Állítsuk a cserepet vizes tálkába, és gyakran ellenőrizzük, hogy a föld teteje ne száradjon ki. Olyankor megint permetezzük meg vízzel. Ha már elég nagyra megnőtt a búzánk, ollóval akár egyenesre is nyírhatjuk.
Függőkert a Globee kaspóval: Egyedi stílus és zöld oázis otthonodban
A függőkert egy remek módja annak, hogy zöldítsük a teret, és egy kis természetet vigyünk a lakásunkba. A Globee kaspó pedig különösen alkalmas erre a célra, hiszen sokoldalúságának és modern designjának köszönhetően számos kreatív megoldást kínál.
Miért a Globee kaspó?
- Sokoldalúság: Lógatható, falra szerelhető vagy asztalon állítható, így bármilyen helyre elhelyezhető.
- Esztétika: A gömbölyded forma és a különböző színek lehetővé teszik, hogy a kaspó tökéletesen illeszkedjen bármilyen stílusú enteriőrbe.
- Anyag: 100%-ban újrahasznosított műanyagból készült, így környezetbarát választás.
- Tartósság: Strapabíró anyagának köszönhetően hosszú távon is megőrzi eredeti formáját és színét.
Néhány hasznos tipp:
- Fény: Válaszd ki a megfelelő helyet a függőkertnek, ahol a növények elegendő fényt kapnak.
- Hőmérséklet: Ügyelj arra, hogy a növények ne legyenek ki téve huzatnak vagy erős napsütésnek.
- Páratartalom: Néhány növénynek magasabb páratartalomra van szüksége, ezt párologtatóval vagy rendszeres permetezéssel biztosíthatod.
Készítsünk narancs -mécsest!
Kiváló családi program a sötét téli estékre a narancs-mécses készítés.
A narancs-mécses készítése nemcsak egy remek módja annak, hogy együtt töltsétek az időt, de egy kis időutazásra is hív. A narancs illata, a gyertya fénye és a közös alkotás olyan emlékeket szül, amelyek még évek múlva is melengető érzéseket keltenek.
A narancs-mécsesek készítése közben:
- Meséljünk történeteket: Kérdezzük meg a nagyszülőket, hogy ők milyen karácsonyokat ünnepeltek gyerekkorukban. Milyen játékaik voltak, milyen ételeket készítettek?
- Nézegessük a régi fotókat: Keressük elő a régi családi fotóalbumokat. Meséljünk a képeken látható emberekről, eseményekről.
- Hallgassunk régi zenét: Tegyük be egy régi kazettát vagy CD-t, és táncoljunk vagy énekeljünk együtt.
- Olvassunk fel régi verseket vagy történeteket: Ha vannak régi könyvek vagy újságok, olvassunk fel belőlük részleteket.
Hogyan készül a narancs-mécses?
Vegyünk néhány méretesebb narancsot. Vágjuk szabályosan két darabra, a belsejét szedjük ki – és együk meg, kell az a vitamin – és az egyik héj-darabba egy késsel vagy egy sütemény szaggatóval vágjunk csillag alakú lyukat, majd szurkáljuk körbe szegfűszeggel. Végül az alsó felébe tegyünk egy kis mécsest, a tetejére pedig a kidekorált felet. Gyönyörű és elképesztő illatos mécsesek lesznek belőlük, amik instant meghozzák a karácsonyi hangulatot. Akárcsak ez az ősrégi videó még a hőskorból 🙂
Így gondozzuk szobanövényeinket a téli időszakban!
Nem csak nekünk nehéz időszak a tél, de a szobanövényeinket is megviseli. Kevesebb fényt kapnak, össze vannak zsúfolva, a levegő pedig rettenetesen száraz. Ilyenkor sokkal hajlamosabbak elkapni valamilyen betegséget (csak úgy mint mi), ezért figyeljünk oda rájuk. Vizsgáljuk át őket, ha találunk valahol fertőzést, azt távolítsuk el minél hamarabb, a növényt pedig különítsük el.
Tegyünk a cserepek alá vízzel teli tálakat, amik párásan tartják a levegőt körülöttük. Hetente egyszer-kétszer, de akár naponta alaposan permetezzük meg őket langyos vízzel. Az öntözővízzel azonban bánjunk csínján, a téli időszakban a legtöbb növénynek nincs annyi vízre szüksége, a túlöntözés pedig még veszélyesebb, mint az elhanyagolás. És ha egy mód van rá, tartsuk őket távol a fűtőtesttől!
Szintén fontos, hogy milyen vízzel locsolunk. Sok növény, például az orchideák és a tillandsiák nagyon érzékenyek a kemény, klóros csapvízre. Esővíz hiányában használhatunk valamilyen olcsóbb ásványvizet, de sokat segít ha egyszerűen egy-két napig állni hagyjuk a vizet mielőtt kijuttatjuk. Akinek van akváriuma, az használja annak a vizét. Ha a szivattyúzás közben még némi halkakit is összeszedünk, akkor egyben tápozunk is!
Az említett trágyázási lehetőség hiányában viszont gondoskodjunk a tápanyagpótlásról is. A legjobb, ha ehhez lassan lebomló növénytápokat használunk, ezek akár 3 hónapra elegendő tápanyagot tudnak biztosítani.
A szobanövények téli öntözéséről itt találsz még több okosságot: A nagy kérdés:milyen gyakran öntözzek?
Mikrozöldek
A téli hidegben, a lakásba zárva nem sok lehetőség adódik a kertészkedésre. Kivéve ha mikro-zöldségeket csíráztatunk, amihez elég egy aprócska ablakpárkány. Szórakoztató nézni, ahogy fejlődnek, ráadásul ezekben a baby-zöldségekben minden benne van, amire vitaminokra és ásványi anyagokra kiéhezett testünknek szüksége van. A termesztésük pedig pofon egyszerű.
Szinte bármilyen műanyag tálcán el tudjuk végezni a csíráztatást, de kaphatók kifejezetten erre a célra szolgáló edények is. Fontos, hogy a magok kezeletlen, bio magok legyenek, mert a kemikáliák gátolhatják a csírázást és nekünk sem tesznek jót. Arra is ügyeljünk, hogy a csírák alatt mindig tiszta és friss legyen a víz, mert bepenészedik, akkor már nem lesznek fogyaszthatóak.
Ezt leszámítva azonban nem lesz más dolgunk velük, mint fogyasztani a sok finom és egészséges csírát ezzel erősítve az immunrendszerünk, amire ezekben a nehéz időkben a szokásosnál is nagyobb szükség van.
Videónkat a mikrozöldek csíráztatásáról itt nézheted meg: Mikro-zöldségek csíráztatása
Miniatűr kert terráriumban
Egy üveg edényben, palackban alakítsunk ki egy kis világot különböző növényekkel, kavicsokkal és egyéb dekorációkkal.
A floráriumok és terráriumok egyre népszerűbb lakásdekorációs elemek. Az üvegpalackokban kialakított miniatűr kertek könnyen gondozhatók, és bármilyen helyiségbe illeszkednek. E kicsiny zöld világok azoknak is remek választás, akiknek nincs zöldkeze, hiszen viszonylag kevés gondozást igényelnek. Az üvegpalackokban lévő zárt ökoszisztéma önfenntartó, így akár hetekig elvannak öntözés nélkül.
A palackkertek elkészítéséről itt találod részletes útmutatónkat: Készítsünk palackkertet – se öntözés, se bonyodalmak!
Fűszerkert az ablakpárkányon
Ültessünk különböző fűszernövényeket egymás mellé, hogy egy színes és illatos kis kertet varázsoljunk az ablakpárkányra.
Földlabdás fenyő vásárlása és tartása
Decemberben már minden a karácsonyról szól. Pánikszerű ajándékvásárlás, élelmiszerraktárak több hónapra elegendő élelemmel való feltöltése és persze a fenyővásárlás! De ha nem vágott, hanem földlabdás fenyőt szeretnénk, akkor nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a beszerzést, ugyanis az élő fenyőt nem lehet csak úgy pikk-pakk becipelni a fűtött lakásba! Be kell szoktatni. Errő itt olvashatsz többet: Így gondozd a földlabdás fenyődet!
Először is megbízható helyről (pl egy jobb kertészet) vegyük, mert ha a fenyőt nem megfelelően és nem a megfelelő méretű földlabdával szedték ki, akkor esélyünk sem lesz. Ne vegyünk túl magas fát. Egy 120 centis fának is már kb 60 centis átmérőjű földlabdára van szüksége.
A fát ekkor sem lehet egyből bevinni a meleg lakásba, mert sokkot kap. Először egy átmeneti helyen, garázsban, lépcsőházban kell szoktatni legalább egy hétig. Később se tegyük fűtőtest közelébe.
Ültessük laza, nedves földbe és naponta permetezzük. Nagyon vigyázzunk, hogy mindig nedves legyen a talaja, de soha ne áztassuk el! Három hétnél tovább így se tartsuk bent a lakásban a fenyőt! És sajnos amikor visszavisszük a szabadba, ugyanúgy szoktatnunk kell a hűvösebb környezethez. Fánkat egy hétre helyezzük megint arra a hűvös, de világos helyre, ahol az ünnepeket várta. Itt se felejtsük el az öntözést!
Végül mehet ki a kertbe, viszont itt meg a gyökérzetét kell védeni a fagytól, mondjuk egy fólia vagy kartonpapír burkolással. A legjobb, ha egy enyhébb időszakban gyorsan el is ültetjük.
Megoldás lehet még, ha egyáltalán nem visszük be a lakásba, hanem kint tartjuk az erkélyen. Ott is fel lehet szépen díszíteni!
Kiemelt kép : cdn.mdr.de