A sásliliom
Nagyanyáink kertjében és a házak előtti árokpartokon anno sok helyen találkozhattunk narancsvörös vagy citromsárga virágokat bontó, rozettából szépen ívelt leveleket nevelő sásliliomokkal (Hemerocallis).
Azt viszont kevesen tudják, hogy ezek a növények valódi csúcstartók, hiszen Kínában már több ezer éves festményeken, selyemtekercseken és kerámiákon is ábrázolták őket, sokszor más, szerencsét hozó szimbólumokkal együtt, így a Hemerocallis vélhetően a képzőművészetben legrégebben ábrázolt virág-növény.
Bár a nevében szerepel, a sásliliom nem tartozik a valódi liliomok (Lilium) nemzetségébe. A nevét a virágainak a liliomokra való külső hasonlósága és az a tény adja, hogy egy-egy virág csak egy napig nyílik. A görög eredetű neve is erre utal: a “hemera” napot, a “kallos” pedig szépséget jelent, vagyis “egynapos szépség”.
A sokoldalú sásliliom
A sásliliomok nemcsak dísznövényként népszerűek, hanem egyes fajtáik ehetőek is. Kínában évszázadok óta fogyasztják a virágait, bimbóit és fiatal hajtásait. Ízüket enyhén édesnek, zöldségesnek írják le, ami a spárgához vagy a zöldbabhoz hasonlít. A kínai konyhában frissen és szárítva is felhasználják, például levesekhez, salátákhoz vagy stir-fry ételekhez.
A “ditch lily” elterjedése
Az a narancsvörös sásliliom (Hemerocallis fulva), amellyel nagyanyáink kertjében is találkozhattunk, valószínűleg Kínából került Európába a 16. században, majd onnan Észak-Amerikába. Könnyű terjedése és igénytelensége miatt sok helyen naturalizálódott, és valóban gyakran látható árkok mentén és elhagyott területeken, innen kapta az angol “ditch lily” (árok liliom) elnevezést is
A modern nemesítés kezdetei
Bár a sásliliomok ősidők óta jelen vannak, a modern nemesítésük csak a 20. század elején indult meg, főként az Egyesült Államokban. Dr. Arlow Burdette Stout botanikus nevéhez fűződik a legtöbb korai hibrid létrehozása, aki több mint 50 000 keresztezési kísérletet végzett, és több mint száz új fajtát mutatott be.
A sásliliom
Néhány évtizeddel ezelőtt idehaza még leginkább csak a téglaszínű, a narancs- és citromsárga változatokat ismerhette a kertbarát társadalom, de eközben „nyugaton” a nemesítői munkának köszönhetően elképesztő színorgiában és többféle méretben jelentek már meg ezek a nagyon sok viszontagságot eltűrő, igénytelen, ugyanakkor látványos és sokáig virágzó, hagymás évelők, melyeket inkább csoportosan, vagy talajtakarónak érdemes ültetni, mert az egyes virágok mindössze egy napig nyílnak. Szívesen ültetik őket kerti csobogók, medencék mellé, évelő ágyakba, de kerti szegélynövényként is.
Napjainkban már több mint 50 ezer fajtát tartanak számon. A legújabb fajták virágai már nem is liliomra, hanem inkább orchideára hasonlítanak. Évről évre több ezer új fajtát jelentenek be a nemesítők. Nem egyszerű eligazodni a sásliliomok világában, de néhány támpontot azért találhatunk, melyek segítenek.
A sásliliom osztályozási szempontjai a következők:
- Lombja alapján lehet örökzöld, fél örökzöld és lombhullató.
- Fontos a nemesítés éve is. A nemesítés éve főleg az ár miatt érdekes, mivel minél újabb egy fajta, annál drágább (ám nem biztos, hogy jobb is!) A 10 évesnél fiatalabb fajták beszerzését csak gyűjtőknek ajánljuk, azok borsos ára miatt.
- A virág típusa, a virágzás ideje és a virágok mérete(átmérője), a virágszár hossza és a virág szín összeállítása. A virágzási idő, a szín és a magasság mindenkinek fontos a virágágyásharmonikus tervezéséhez.
A sásliliom nagyon igénytelen, napos helyre való és nevével ellentétben (sás) szárazságtűrő, hálás évelő. Mivel a különböző fajták más-más időben nyílnak, így júniustól augusztusig díszíthetik a kertet, ha jól válogatjuk össze a fajtákat. Az évelő növények, így a sásliliomok is, nagyon gazdaságosnak nevezhetőek, mivel csak egyszer kell őket megvásárolni, elültetni, utána hosszú évekig díszítik a kertet és szaporodnak.
A sásliliom ültetése:
Az ültetéséhez legjobb időszak a kora tavasz vagy az ősz, de máskor is lehet vele próbálkozni, csak ügyeljünk az ültető gödör megfelelő méretére! Legalább akkora ültetőgödröt készítsünk, amely kétszer olyan széles és mély, mint a gyökérzete. Elültetés után természetesen hetekig bőségesen öntözni kell, így segítve a meggyökeresedést.
A sásliliom gondozása
A napos, félárnyákos helyet szereti. Mivel kiválóan alkalmazkodik, ezért szinte minden talajtípust elvisel, de ha választhat, az enyhén savas kémhatású talajban érzi magát legjobban. A nagy meleg és a gyomok ellen védhetjük mulcstakaróval is, de anélkül is jól elvan. Télálló növény, ezért télen nem igényel takarást.

sásliliomok évelőágyásban