Nem ördöngösség, bátran szemezzük a rózsákat!
A rózsák esetében nagyon elterjedt szaporítási megoldás a szemzés.
A szemzés alanya
Ebben az esetben egy erős, ellenálló alanyba kerül a nemes tőről származó rügy, a szem. Azért is fontos, hogy az alany strapabíró legyen, hiszen a nemesített rózsák legtöbbje sajnos elveszti az ellenálló képességének jó részét, így meglehetősen nehéz őket dugványról felnevelni. Alanynak leginkább vadrózsa hajtásokat használhatunk, vagy olyan régi fajtákat, amelyek már bizonyították a fagytűrésüket, erősek és bírják a megpróbáltatásokat.
Szemzés lépésről-lépésre
A nemesről le kell vágnunk nagyon éles késsel egy egészséges, szépen induló rügyet, a szemzőhajtást. Ezt olyan ágról vágjuk, amelyen már volt virág és annak szirma le is hullott, ugyanakkor nem öreg az ág, tehát tövisei könnyen lepattannak és a zöld kérget nem szakítják be eközben. Az ezeken a hajtásokon középtájt fejlődő rügyek a leginkább alkalmasak a szemzésre.
A szemzéshez használt kés (szemzőkés) élességét azért hangsúlyozzuk, mert akkor jó a vágás, ha a lehető legkevesebb roncsolással, éles és sima felületet ad a szem alatt. Így biztosítható leginkább, hogy az edénynyalábok az alanyban összeforrnak a szemmel és nedvkeringést adnak a fejlődő rügynek. A szemzéshez általában speciális kést használunk, amely élének hátsó, vastagabb részén egy kitüremkedés található. Ezzel a T alakú vágás után könnyen fel lehet hajtani a kérget, és oda így egyszerűen beilleszthető a szem.
A szemzést legtöbbször az alany gyökérnyakába készítjük, ami a talajjal érintkező megvastagodó rész. Ebben az esetben a bokorrózsánk nemes része szépen alakítható és a vad alanyról előbújó hajtások könnyen kimetszhetőek. A gyökérnyakról el kell távolítani a földet, letörölni egy puha anyaggal. Ezután elvégezzük a T alakú bevágást úgy, hogy csak a kéregbe vágunk bele, a mélyebb szövetek lehetőleg ne sérüljenek. Majd a nemes hajtásról kivágjuk a szemet úgy, hogy alatta maradjon a zöld kéregből egy ovális darab, a szempajzs.
Ha a nemesből fás rész is kerül a szem alatti pajzsocskába, akkor azt pöcköljük ki onnan, ugyanis ez gátolja a tökéletes összeforrást. Majd a szemzőkéssel felnyitjuk a bevágást az alanyon és a héj alá beletoljuk a szemecskét. Ha ezzel megvagyunk, az ujjainkkal össze nyomjuk a héjakat és szemző gumival, rafiával szorosan bekötjük a sebet, ügyelve arra, hogy magát a szemet ne takarjuk be a kötözőanyaggal.
Fontos, hogy csak szigorúan a szem maradjon fedetlen, a többi része a sebnek teljesen be legyen takarva a kötéssel, ugyanis létezik egy fránya kis kártevő, a szemzésrontó szúnyog, ami a petéit a sebfelületbe rakja és a kikelő lárvák szétrágják a szemzés belsejét, így tönkreteszik a munkánkat és a növényt.
Ha szemzőgumit alkalmazunk, az általában 3 hét után elöregszik és leválik a szemzésről, addigra viszont már megered a szem. Ezt láthatjuk is, hiszen maga a szemecske zöld maradt és körülötte hegszövet alakult ki.
Amennyiben rafiát használunk, azt 20 nap után le kell bontani a szemről. Ha nyár közepén végezzük a szemzést, akkor már a megeredt hajtást ne vágjuk vissza, legközelebb csak kora tavasszal, mielőtt megindul a nedvkeringés. Ezzel kényszeríthetjük az elágazásra. Az így következő évben kifejlődő 3-4 hajtást ne bántsuk addig, amíg a virágok meg nem jelennek rajtuk.