Magasan a legjobb! Érvek a magaságyás mellett
Gyönyörű helyen van szerencsém élni, itt a Pilisben. Csicsergő madárhadak, csodálatos panoráma: alattunk a festői Pilisszántó, mellettünk a méltóságos Pilis hegy, oldalában a kis Makovecz-kápolnával, telekhatárig érő erdővel. A naplementét egész évben a nappaliból nézhetjük.
Miért pont magaságyás?
Mert a talaj az pocsék. Nem is talaj ez, csak egy homokos-meszes közeg, amiben csak a legstrapabíróbb növények maradnak meg. Hiába pakoltam tele a veteményest minden jóval; szerves trágyával, tőzeggel, kókuszrosttal, köbméternyi termőfölddel, semmi eredménye nem lett. A talajszerű izé egyszerűen elnyelt mindent, a termés meg smafu vagy nagyon satnya. Aztán néhány évvel ezelőtt megismertem a magaságyás fogalmát és egy csapásra minden megváltozott!
Maga a magaságyás technikája nem egy rakéta-tudomány. Egyszerűen létre hozunk egy keretet, amit feltöltünk földdel és ebben termesztjük a zöldségeinket.
Na jó, ennél azért egy picit bonyolultabb, mert célszerű különféle rétegrendeket kialakítani. És a keret felépítésének is megvannak a maga szabályai/verziói, de nagyon leegyszerűsítve erről van szó. (Bővebben itt találsz róla információt: Hogyan készítsünk magaságyást?)
Az eredmény döbbenetes volt. Egészséges, terméstől roskadozó palánták, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Arról nem is beszélve, hogy sokkal könnyebben kezelhető, mint egy hagyományos ágyás, mivel nem kell hajolgatni. Kényelmesen, akár a szélén üldögélve is lehet művelni. Nyugat Európában éppen emiatt a tulajdonsága miatt annyira népszerű, elsősorban az idősebbek körében.
Önlocsoló magaságyás
Annyira bejött a dolog, hogy hamar újabb magaságyás építése mellett döntöttem. Ám ezúttal emeltem a tétet, és kitaláltam egy olyan megoldást, ami a víztározós edényekhez hasonlóan működik. Vagyis van egy saját, tölthető víz-rezervoárja, ahonnan a növények gyökere fel tudja szívogatni magának a vizet.
Az elgondolás jó is volt, de a kivitelezéssel akadtak gondjaim. Ugyanis kiderült, hogy a fólia az építés közben kilyukadt valahol és szivárog. Persze mindez csak azután, hogy már az egész ágyást feltöltöttem földdel! Semmi gond, csak ki kellett lapátolni mindent és elölről kezdeni az egészet! Sebaj, ismétlés a tudás atyja!
A projektet a vlogomon is megosztottam, ahol aztán kaptam hideget-meleget érte, hogy ez “mekkora hülyeség” és “nem fog működni”. Jelentem, a rendszer azóta is remekül üzemel. A talaj még a legnagyobb kánikulában is kellemesen nedves marad néhány centi mélységben, a palánták pedig imádják. Bocs.
Időközben az is kiderült, hogy mégsem én találtam fel a spanyol viaszt és Amerikában teljesen bevett rendszerről van szó. Találtam is egy olyan alternatív megoldást, ami az enyémnél is jobbnak tűnik (döbbenet!), úgyhogy rá is került az idei kerti listámra egy új, még jobb ön-öntözős magaságyás építése. (Frissítés: már ezt is elkészítettem, nagyon bevált az öntözés mentes magaságyás) Így pedig bőven lesz helyem alkalmazni a vetésforgót, ami a magaságyások esetében is nagyon fontos. Persze még így is bajban leszek, mert rengeteg különleges zöldséggel szeretnék próbálkozni, de a hely így is limitált.
Sebaj, talán jövőre építek még egy magaságyást valahová!