Nyáron virágzó hagymások, gumósok és rizómások – ültetési és gondozási útmutató a nyári virágágyáshoz
Egy jól megtervezett díszkert tavasztól őszig folyamatosan virágzik. Ehhez pedig nincs szükség semmilyen különleges szuperképességre, csupán egy kis tervezésre és növényismeretre. Így van ez most is, tavasszal, a nyári hagymás virágok ültetésének időszakában.
Miért érdemes nyáron virágzó hagymásokat ültetni?
Mindenki ismeri a kora tavasztól késő tavaszig nyíló hagymás növényeket: a hóvirágot, krókuszt, tulipánt, nárciszt, jácintot stb. Ezek azonban a meleg idő érkezésével visszahúzódnak. Helyük pedig üresen tátong a kertben. Kivéve, ha olyan vegyes virágágyást alakítunk ki, amelyben tavaszi és nyári hagymások egyaránt helyet kapnak..
Bár az ültetés némi logisztikát kíván – a tavasszal virágzókat ősszel ültetjük, míg a nyáron virágzóakat tavasszal, ez egyáltalán nem bonyolult. A tavaszi hagymások visszahúzódásakor már megjelenik a következő turnus levélzete, amelyeknek jelentős része nagyobb lombozatú, így a visszahúzódó tavasziak helyét gyorsan el is rejti a szemünk elől.
Sőt, léteznek fagytűrő fajták is, amelyeket akár a földben is hagyhatunk télen, így az ültetésre sincs több gondunk.

Miben különböznek a tavaszi hagymásoktól?
A nyáron virágzó hagymások, hagymagumósok, gumós és rizómás növények többnyire trópusi, szubtrópusi területekről származnak, így csak akkor hajtanak ki, amikor már kellően meleg a talaj. Míg a tavaszi hagymások szinte az első tavaszi napsugarak hatására megindulnak. A tavasziakkal ellentétben nem kell számukra hideghatás, legalábbis nem olyan mértékű, csupán úgynevezett pihenőidő, amikor a hagymába visszahúzódva a növény nyugalmi állapotban van. A nyáron virágzó hagymások többsége őszig díszíti a kertünket, azaz a nyári melegben is jól érzik magukat, míg a tavasziak ekkor már visszahúzódtak a hagymába, így próbálják a nagy meleget és szárazságot átvészelni.
Hogyan lehet őket kombinálni más évelőkkel?
A nyári hagymások jellemzően magasak vagy félmagasak, látványos virágúak és lombozatúak, így nagyon könnyen kombinálhatóak alacsonyabb, párnát képező, vagy terjedő tövű évelőkkel. Néhány évelő, amely jobban kedveli az árnyékosabb helyeket, a magas hagymások árnyékában is szépen mutat, mint például az Astilbe, a kifejezetten napos helyet igénylőek pedig remek keretet biztosítanak a kertnek, szegélyezik a hagymás ágyást.
A következő részben összegyűjtöttük a kert Shop kínálatából a nyári hagymásokat, segítve a választást télállóság, elhelyezés és látvány szerint.

Nyári hagymások csoportosítása fagytűrés alapján
Télálló (nem kell felszedni):
Liliomok, szellőrózsa, díszcsorba, tölcsérgyökér, sásliliom, szívvirág, sáfrányfű, fáklyaliliom.
A télállóak közül érdemes kiemelni a szellőrózsát, amely egy finom, törékeny megjelenésű, változatos virágformájú évelő. Tavaszi és őszi virágzású fajtái is vannak. Félárnyékos vagy napos, jó vízáteresztésű helyen fejlődik legszebben.
Szintén télálló a díszcsorba (liatris spicata) , mutatós formájú virágaiban jó fényviszonyok között akár őszig is gyönyörködhetünk.

Fagyérzékeny (felszedés és teleltetés szükséges):
Üstökliliom (ananászliliom), dália, kardvirág, kánna, kála, frézia, begónia, tubarózsa, csodatölcsér
Bár hazánkban télre érdemes felszedni, változatos virágformáival és egyre bővülő fajtakínálatával a dália az egyik legimpozánsabb nyári virág. Napos helyet, tápanyagban gazdag talajt és öntözést igényel. Ha a növekedésekor kitörjük a szárát, elágazik, így kisebb a veszélye annak, hogy nagy szélben meghajlik vagy kitörik. Ráadásul ezzel a művelettel dúsabb virágzásra ösztönözhetjük. Rendkívül változatos virágformái léteznek, például szimpla, kaktusz formájú, anemone típusú, pók, gömb, pompon.
A kánna vagy rózsanád szintén a fagyérzékeny növények közé sorolható. Trópusi hangulatot árasztó, nagylevelű évelő, különlegesen szép virágokkal. Meleg, napos fekvést és sok vizet igényel.
Nyári hagymások csoportosítása virágzás ideje és időtartama alapján
Nyár elején virágzók:
Kála, csodatölcsér, tölcsérgyökér, szívvirág
Őszig virágzók:
Díszcsorba, szellőrózsa, üstökliliom, liliom, sásliliom, tubarózsa, kánna, dália, frézia, begónia, sáfrányfű, fáklyaliliom

Nyári hagymások csoportosítása fényigény alapján
Napos ágyásba:
Díszcsorba, üstökliliom, kardvirág, kánna, dália, liliom, sásliliom, frézia, tubarózsa, csodatölcsér, sáfrányfű, tölcsérgyökér, fáklyaliliom, szellőrózsa (napos és félárnyékos helyen is jól fejlődik)
Árnyékos, félárnyékos ágyásba:
Kála (de a színes hibridek nagy fényigényűek), begonia, szívvirág
Nyári hagymások csoportosítása magasság szerint
Alacsony növésű (általában 20–40 cm alatt):
Ezek az ágyások előterébe, szegélybe, balkonládába is alkalmasak:
Frézia, begónia, szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. blanda típusok), csodatölcsér (közepes, de gyakran alacsonyabb marad), sáfrányfű, szívvirág
Magas növésű (általában 80 cm fölött):
Virágágyás hátsó részébe, kerítés mellé vagy támrendszerhez ajánlott:
Dália, kardvirág, kánna, liliom (ázsiai hibridek), tubarózsa, üstökliliom, fáklyaliliom, tölcsérgyökér (középmagas, de inkább magasabb), díszcsorba

Vegyes habitusú fajok (léteznek alacsony és magas fajták is):
Ültetés előtt ellenőrizzük, hogy az adott fajta milyen magasságú:
Sásliliom: lehet törpe (30 cm) és óriás (1 m felett is), kála: a színes fajták általában alacsonyak (kb. 40 cm), a fehér aethiopica fajták magasabbak (akár 1 m), szellőrózsa: nemorosa alacsony, hupehensis és japonica inkább magasabb.
Ültetési és gondozási tippek
Egy kis gyakorlati útmutató a nyári hagymások ültetéséhez és gondozásához:
Mikor és hogyan kell elültetni őket?
Ültetni a fagyok elmúltával érdemes, márciustól májusig. A fagyérzékenyeket minden évben fel kell szedni ősszel, fagymentes, száraz helyen teleltetni, és minden év tavaszán kikerülhetnek szabadföldbe, az alacsonyabbak akár dézsába/cserépbe is. A fagytűrők maradhatnak télre szabadföldben, de érdemes mulccsal takarni őket (ha elég mélyre vannak ültetve, jobban bírják a hideg telet).
Hasonlóan a tavaszi hagymásokhoz, figyelnünk kell rá, hogy a hagyma vagy gumó megfelelően kerüljön a talajba, a hajtáscsúcs felfelé mutasson. A talajmélység a hagyma méretének 2-3 szorosa legyen, azonban ez növényenként, sőt, fajtánként is változhat, így érdemes a hagyma tasakján lévő termesztői javaslatokat betartani. Az íriszeket például talajfelszínre ültetjük.
Milyen talajt és fényviszonyokat igényelnek?
A talajt érdemes már ősszel előkészíteni, főleg ha tavasszal nyíló hagymások is kerülnek az ágyásba, ugyanis utólag tavasszal már körülményes lazítani. Legyen a talaj lazább szerkezetű, jó vízáteresztő képességű. A nyári hagymások többsége napfényigényes, kivéve néhány árnyékkedvelőt. A fajták igényei a hagyma csomagolásán megtalálhatók.
Hogyan lehet őket védeni a fagyok ellen?
A fagyérzékeny növényeket érdemes hagyma ültetőkosárral együtt ültetni, így ősszel, amikor visszahúzódnak, könnyebb kiemelni őket, ráadásul megakadályozhatjuk, hogy túlságosan elterjedjenek, elnyomva ezzel az ágyásban lévő többi növényt.
A télálló fajokat, fajtákat ültessük kellő mélységbe, így védettebbek lesznek a talajmenti fagyokkal szemben, illetve érdemes a talajfelszínt komposzttal vagy egyéb mulccsal vastagon betakarni.

Milyen előnyei vannak ezeknek a különleges hagymásoknak?
A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy nagyon sok előnye van nyáron virágzó hagymás növényekkel díszíteni a kertünket.
Az egyik legfontosabb, a különleges látvány, amit nyújtanak. A többnyire trópusi-szubtrópusi területről származó növények egyedi látványt nyújtanak a népszerű hazai évelő és egynyári dísznövények mellett.
Vertikálisan is változatossá teszik a kertet, hiszen a magasságkülönbségekkel is játszhatunk a színek kombinálása mellett.
És nem utolsósorban: egész nyáron folyamatosan gyönyörködhetünk az egymás után nyíló csodás virágokban.
Hogyan hidaljuk át a “holtidőszakokat”?
Ahhoz, hogy a kert ne legyen kopár a tavaszi hagymások után, de még a nyári hagymások növekedése idején, ültessünk közéjük korán virágzó évelőket.
Miután a nyári hagymások is elnyíltak, az őszi hangulatot díszfüvekkel, krizantémokkal vagy japán szellőrózsával tarthatjuk fenn. Így egyetlen üres folt sem marad az ágyásban – a kert egész szezonban virágzó, élettel teli marad.