-
Március már visszavonhatatlanul a tavasz kezdete, így ilyenkor a téli búskomorságot és fásultságot felváltandó célszerű néhány korán virágzó hagymás növény cserepes verziójával feldíszíteni otthonunkat. Cserépben nevelt hagymások Piacokon, virágboltokban beszerezhetjük a különböző színű és méretű hagymásokat. Ilyenek például a jácintok, krókuszok, íriszek, nárciszok, tulipánok, de néhány helyen találkozhatunk termesztésből...
-
A meseszép labdavirágzatú, sokféle színben pompázó hortenzia nem hiányozhat egyetlen romantikus árnyékkertből, árnyékos balkonról sem. Virágaiban cserépben, kertben egyaránt hosszú hetekig gyönyörködhetsz. Ez a látványos külsejű növény a kőtörő-fűfélék családjába tartozó fás, évelő bokor. Akár két méteresre is megnőhet, színválasztéka is igen gazdag a fehér, rózsaszín, lila, piros, liláskék,...
-
A hollandiai Keukenhofban található Európa legnagyobb virágoskertje, ahol 32 hektáron összesen 7 millió hagymást ültetnek minden évben, olyan zarándokhelyet kreálva, ahová minden virágimádónak el kell mennie legalább egyszer. Idén végre nekünk is sikerült ellátogatnunk ebbe a csodás virágparkba, ahol 2 interjú keretében próbáltunk minél több izgalmas kérdést feltenni a...
-
Ez a magas fákra előszeretettel felkapaszkodó növény nem fényigényes, egy buzgó kertész a túl sok öntözéssel pedig könnyen tönkreteheti, szóval a feledékenység a filodendron esetében kifejezetten hasznos! Talán pont ezért tombol a fiatalok között a filodendronmánia; könnyen kezelhető és jól fotózható! Az instagramra feltöltött növényfotók alatt a hashtag (#Monstera)...
-
Földünk egyik legnépesebb növénycsaládjába tartoznak az orchideák. Mintegy 20.000 fajukról tudunk, különböző fajtái megtalálhatóak a Föld minden részén, ráadásul a fajták számát tovább szaporítják a furfangos kertészek. Már az 1800-as években népszerű növény volt, igaz, akkoriban csak a gazdagok engedhették meg maguknak. Ma ismert nevét is a 19. században,...
-
Régi tévhit, hogy a kajszibarackot nem kell metszeni. A sárgabarack nem szereti az intenzív metszést, viszont igényli a ritkító-, koronaalakító metszést....
-
Ünnepi jégvarázs a kertben...
-
Még tavaly nyáron volt szerencsém ellátogatni a somosgyvámosi Krisna-völgybe, ahol a lelkes lakók már három évtizede termesztik ökológikus módszerekkel, abszolút vegyszerek nélkül az élelmet, amit megesznek. Arról nem is beszélve, milyen finom ételeket készítenek! Ha téged is érdekel a vegyszermentes gazdálkodás és kiváncsi vagy rá mi az az ‘atiívan...
-
Saját veteményest szeretnél?! Ahová csak kisétálsz és leszedsz egy kosárnyi finom és egészséges zöldséget az asztalra? De fogalmad sincs, hogy kezdj bele?! Nézd meg a videómat, illetve iratkozz fel a Kert TV Youtube csatornájára és tanuld meg lépésről lépésre a konyhakertészkedés alapjait, a magvetéstől az ágyás készítésen át a...
-
A tükrökkel való trükközést régóta használják a lakberendezésben kisebb terek optikai növelésére, sötétebb sarkok megvilágításához, hiszen a tükör a fényt is visszaveri! Ugyanígy megváltoztatja a kert vagy terasz térhatását, fényviszonyait, ha a megfelelő helyre tükröt teszünk. Persze egy nagy kertben, tágas teraszon is mindig szép dekorációs elemként hat, izgalmas...
-
A természet maga a csoda. Ez nem újdonság. De az már igen, hogy a körülöttünk élő növények még olyan problémákra is megoldást jelenthetnek, amikre a legmodernebb orvosi szerek sem mindig. Így vehetjük fel a harcot növény-szövetségeseink segítségével a baktériumokkal....
-
Mindössze heti 3 óra munkával, 100 négyzetméteren egy családnak elegendő termény termesztése vegyszerek nélkül. Ezt ígéri Őry Barnabás bio-gazdálkodó könyvében, a 3 órás kert-ben. Ezek elég hangzatos ígéretek! Barnabás azonban nem csak beszél erről, meg is valósítja mindezt saját festői környezetben fekvő kertjében. Be is vágódtam a kocsimba és...
-
Mindig is szerettük a nappaliban terjeszkedő sárkányfánkat, de mióta az USA űrügynökségének (NASA) kutatói hivatalosan is megállapították, hogy azon 5 szobanövény közé tartozik, mely a legjobban tisztítja szobánk levegőjét, azóta különösen nagy becsben tartjuk. Városi lakások, osztálytermek, irodák, lépcsőházak elengedhetetlen tartozéka a dracéna, mivel kevés fényre van szüksége. Általában...
-
Sokan álmodozunk róla, hogy egy szép napon veszünk egy kedves kis házat a tenger partján egy olyan országban, ahol a télikabátot csak hírből ismerik. De a valóságban ezt nem sokan merik/tudják meglépni. Nemrég Spanyolországban jártunk meglátogatni apukámékat, és ha már ott voltunk, beugrottunk régi kollégámhoz, barátomhoz Bélához és feleségéhez,...
-
A karácsony a szeretet ünnepe, és ilyenkor a szerelemtől fűtött párok még nagyobb hőfokon égnek, mint általában. Angliában vagy a tengerentúlon ilyenkor, karácsony táján szigorúan fagyöngy alatt csattannak a csókok, mivel a legenda szerint aki a Viscum album latin névre keresztelt növény alatt ad csókot választottjának, annak szerelme örökké...