Otthon a kertben

Otthon a kertben – A monori iskolaudvar zöldítése

A monori József Attila Gimnázium udvarát szépítette az Otthon a kertben csapata. Sőt nem csak szépítette, hanem át is alakította a gimnázium udvarának egy részét: járólapot fektettek, hintát szereltek és ez még nem minden...

Ez az adás nagyon közel áll a szívünkhöz, hiszen elkészültét sok munka és izgalom előzte meg. Mint ahogyan azt sokan végigkövettétek, az Otthon a kertben és az Aegon közös jótékonysági pályázatán három intézmény, a szegedi Földmíves ovi, a Carl Rogers iskola és a monori József Attila gimi versenyeztek egy udvarszépítés elnyeréséért. A legtöbb megosztást végül a JAG szerezte, így évadzáró epizódunkban a náluk töltött hosszú, de csodás napot nézhetitek meg.
Igazi közösségi dzsemboré volt ez a nap. Tanárok, diákok, szülők, Aegonosok és persze az OK csapata együtt, jó hangulatban szorgoskodott. Az eredmény sok fáradt, de jóllakott, vidám ember és egy megújult udvar.
Nagyon jól éreztük magunkat, biztosak vagyunk benne, hogy ebből a derűből jut majd Nektek is, miközben az adást nézitek!
Jó szórakozást!