Kihagyhatatlan kerti teendők februárban – kezdődik a szezon!
Végre elérkezett a kertészeti szezon első hónapja. Ha az időjárás engedi, februárban már kiszabadulhatunk a kertbe és elkezdehetünk előkészülni a várva várt tavaszra. Nézzük, mik a legfontosabb kerti és beltéri teendők!
Szobanövény gondozás februárban
A fűtési szezon felénél tartunk, a szobanövényeink esetében ez azt jelenti, hogy mostanra kerültek a legrosszabb “bőrbe”. A fűtés miatti száraz levegő, a kevés fény mostanra valószínűleg megtette a hatását, növényeink utolsó tartalékaikat élik fel. Igyekezzünk hát a kedvükben járni!
Permetezzük őket legalább minden második nap, ha pedig a permetvízhez egy evőkanálnyi ecetet is keverünk, azzal megelőzhetjük a tetvek elszaporodását. Tisztítsuk meg a leveleket sörös vagy tejes vízzel. Ettől nem csak szép csillogóak lesznek, de tisztogatás közben hamar észrevehetjük a levelek fonákján megbújó tetveket is. Az ilyen egyedeket különítsük el, és szerrel vagy manuálisan távolítsuk el róluk a kártevőket.
Ezekben a cikkeinkben találsz jó néhány hasznos tanácsot, amikkel szobanövényeid kedvében járhatsz: Pelenkával a kiszáradt növények ellen, 8 jól bevált házi praktika a szép növényekért, Ezekkel a ravasz tippekkel szebbé varázsolhatod a szobanövényeidet, Sörrel és tejjel a szebb növényekért
Kerttervezés
Itt az ideje, hogy pontosan megtervezzük a jövő évi tennivalókat, projekteket. A listát persze az elmaradt projekttel kezdjük. Inspirálódjunk a neten, tervezzük meg a veteményest, szerezzük be a vetőmagokat. Amíg tart a szobafogság, szerezzük be azokat a zöldségmagokat, amiket idén vetni szeretnénk. Ezt megtehetjük online (pélául itt: Kert Shop) vagy valamilyen szakboltban, de arra ügyeljünk, hogy ami nagyon olcsó, az ritkán jó minőségű.
Tavaszi metszés
A növények téli nyugalmi állapota a végéhez közeledik. Az éjjeli fagyok azonban még sokáig veszélyt jelenthetnek a növényekre! Ezért legyünk körültekintőek, különösen, ami a metszést illeti.
Az egyik legfontosabb aktuális teendő a kora tavaszi metszés. Ha enyhe az idő, már február közepétől elkezdhetjük.
Fagymentes időben el lehet kezdeni a bokrok és díszfák ritkító metszését is. Formára metszheted a nyári orgonát és a hortenziákat is: Hortenzia metszése Szomoru Miklóssal
Gyümölcsfák kora tavaszi metszése
Gyümölcsfáinkat is szabadítsuk meg a tél folyamán elszáradt vagy letört, illetve felesleges ágaktól. Hogy mi számít feleslegesnek? Például minden olyan ág, ami befelé, a fa törzse felé növekszik. De ilyenek a felfelé növő vízhajtások, vagy az egymást elnyomó, keresztező, túl zsúfolt ágak is.
A fagyra érzékeny mediterrán növényeket, mint a levendula, rozmaring, stb., azonban még ne nyírbáljuk, mert egy hirtelen jött fagy kárt tehet bennük. Ezeket inkább hagyjuk márciusra.
Tartósan fagymentes napokon sort keríthetünk a szilva-, körte-, almafa koronaritkító metszésére. Az őszi- és sárgabarack fákat viszont csak a virágbimbók kinyílása előtt szabad metszeni.
Ha még nem vagy profi metsző, ebben a cikkben minden fontos tudnivalót megtalálsz az alapokról: Első a metszés
A különböző gyümölcsfák metszéséhez kattints a következő linkekre:
Szilvafa metszése, Körtefa metszése, Almafa metszése, Őszibarackfa metszése, Sárgabarackfa metszése
Lemosó permetezés
Ahogy ősszel, tavasz elején is sokat segít egy alapos lemosó permetezés. Egy naposabb, melegebb napon tankoljuk tele a permetezőt némi kénes-rezes permetlével. Nem kell aggódni, ez vegyszernek nem minősülő szer, melyet még a bio-gazdaságokban is használnak. Viszont kiválóan alkalmas a gombás betegségek visszaszorítására. Ha pedig még egy kis olajos szert is adagolunk a mixhez, azzal még a kártékony rovarok egy részét is elintézhetjük. Fontos, hogy jó bőségesen permetezzük meg az ágakat, hogy minden kis repedésbe és hajlatba jusson a szerből. Két hét múlva megismételhetjük.
Magvetés
Ki mint vet, úgy arat. A közmondás napjainkban is minden tekintetben helytálló. Ahhoz, hogy különleges és nem utolsó sorban egészséges zöldségeket, virágokat nevelhessünk magunknak, most kell elvetni a magokat. Előtte célszerű őket egy éjszakára langyos vízbe áztatni, hogy jól megszívják magukat. Ha ehhez a vízhez még egy kávéskanálnyi ecetet is adunk, azzal csökkenthetjük a későbbi megbetegedések esélyét.
Ehhez használhatunk bolti hajtató-tálcát, joghurtos dobozt, de a papír tojástartó is megteszi. A lényeg, hogy a használt föld laza, porhanyós legyen. Elkészíthetjük saját magunk vagy vehetünk készen.
A magokat ne nyomjuk túl mélyre, éppen elég ha két-háromszor annyi föld fedi őket, mint ami a saját méretük, tehát mindössze néhány milliméter. Ha elkezdtek csírázni, rendkívül fontos, hogy a talajuk SOHA nem száradhat ki, mindig kissé nedvesnek kell lennie! Viszont az sem jó, ha tocsognak a vízben, ezért a legjobb, ha az öntözéshez csak egy permetezőt használunk, amivel naponta egy-két alkalommal benedvesítjük a talajt.
A magvetésről bővebben: A magvetés
Ásás
Egész télen bent tespedtél a fűtött lakásban és kínodban elfogyasztottál a kanapén több kiló nasit? Nyugi, nem vagy egyedül! De semmi gond, mert újra itt a garden fitness időszaka, úgyhogy elő az ásóval és kezdődjön a testmozgás! Veteményesünkben, virágágyásunkban ilyenkor kell fellazítani a télen összetömörödött talajt, hogy a növényeink finom, porhanyós földbe kerüljenek. Akár egy kis szervestrágyát is bekeverhetünk. Azonban nem kell olajig ásnunk, elég ha egy ásónyomnyi mélységben megforgatjuk a felső réteget. Utána pedig szépen egyengessük el gereblyével. Garantáltan ledolgozunk majd néhány kalóriát!
Gyep
Ha még fagy, ne lépjünk rá a gyepre. Ha tavaszra gyeptelepítést tervezünk, most ássuk fel és tisztítsuk meg a kijelölt területet.
Örökzöldek öntözése
Csapadékszegény időjárás esetén öntözzük meg az örökzöldeket egy-egy fagymentes napon.
Továbbra is gondoskodjunk madárkáink etetéséről!
És az itatásukról! Fontos, hogy ne legyen megfagyva az itatójukban a víz. Ha barkácsolni vágyunk, ez egy nagyon alkalmas időszak új madárház kihelyezésére is.