Ajánló

Téli végi színkavalkád a lakásban- Hajtatott hagymások, árvácska és kankalin

Ilyenkor tél végén egyre több kertészetben találkozhatunk fantasztikus színű és illatú virágzó növényekkel, amelyek feldobják a még szürke, hideg téli napokat. Ráadásul ezek a növények nem csak ideig óráig élnek a fűtött beltérben – a tavasz beálltával kiköltöztethetjük őket a kertbe, hogy tovább gyönyörködhessünk bennük, és jövőre is megörvendeztessenek pompás virágaikkal.

Sokunk kedvencei a tavaszi hagymás és hagymagumós növények, melyeket cserepes virágként is tarthatunk. Ilyenek a tulipán, jácint, nárcisz és a krókusz is. A télen kapható cserepes hagymásokat szabályozott körülmények között előhajtatják, így a meleg lakásban tartva hamar megjelennek az élénk színű virágok. 

hajtatott hagymasok lakasban
Fotó: El blog de la tabla

Minél alacsonyabb hőmérsékleten tartjuk, annál tovább tudjuk nyújtani virágzási idejüket. Majd tél végén, ahogy a fagyok elmúlnak, a hagymákat a kertbe is kiültethetjük és így évről évre újra és újra kivirágoztathatjuk őket.

Ha azt szeretnénk, hogy a hagymák jövőre is virágozzanak, fontos, hogy a leveleket csak akkor távolítsuk el, amikor már teljesen elszáradtak, ugyanis a következő évi virágzáshoz szükséges tápanyagokat és energiát innen húzza vissza a hagymába. 

Tulipánok közül az alacsonyabb fajták tarthatóak cserepesként (pl. Yellow Baby), nárciszok közül pedig főként a kisvirágú fajták (pl. Tete a Tete), vagy az illatosak (Paperwhite). Jácintból és krókuszból változatos színekben kaphatóak előhajtatott növények.

Az árvácska (Viola x wittrockiana) az egyik legkitartóbb – és talán ezért a leggyakrabban használt – virágzó növényünk. A kertészetekben beszerezhető, többnyire nagyvirágú (6-10 cm) fajták Európában és Közép-Ázsiában honos fajok nemesítésének eredményei. A több fajtasorozatból származó hibridek hatalmas színválasztékban elérhetőek, sőt, egyre népszerűbbek a balkonládában is jól nevelhető kisvirágú fajták (Viola cornuta), melyeknek virágai mindössze 2,5-3 cm-esek. 

Árvácska

Kétnyári növények, azaz első év nyarán történik a magvetés majd a palántanevelés, második évben pedig egészen a nagy melegek beálltáig virágzik. A szemet gyönyörködtető árvácskákat több időpontban is láthatjuk, mivel a kertészetek először őszi kiültetésre hajtatják őket elő, majd márciusra. Akik viszont kifejezetten a lakást szeretnék színesebbé tenni a szürke és sötét téli napokon, már januárban is beszerezhetik a hihetetlenül sokszínű és változatos rajzolatú árvácskákat.

Ez a csodálatos kis növény tápanyagigényes, folyamatos virágzásához káliumhangsúlyos tápoldat szükséges. Figyelni kell az állandó öntözésre is. Mindemellett a cserépben nevelt fajták hajlamosak a felnyurgulásra, így időnként érdemes őket visszacsípni, hogy újabb virágokkal ajándékozzanak meg bennünket. 

Árvácska a kertben
Árvácska a kertben. Fotó: El blog de la tabla

Az ősszel vásárolt töveket októberben, a tél derekán vásárolt töveket tavasszal akár balkonládában is nevelhetjük az erkélyen, de ki is ültethetjük szabadföldbe, egymástól legalább 15 cm-es távolságra. Félárnyékos-világos hellyel, jó vízáteresztő képességű, enyhén savanyú vagy semleges pH-jú talajjal kedveskedhetünk neki. Az ősszel ültetett töveket nem kell féltenünk, átvészelik a telet, mivel jó a fagytűrő képességük. A nagy meleget azonban nem bírják, nyáron elvirágoznak, felmagzanak és elpusztulnak. A magokat nem érdemes gyűjteni, mert nem fogunk ugyanilyen színeket kapni. 

Főként az ország nyugati, dél-nyugati részein élők ismerhetik a nagyon kora tavasszal megjelenő, sárga virágú szártalan kankalint, azaz a Primula vulgarist, amely hazánkban védett növény. Ennek a fajnak a jegyeit is hordozza a kertészetekben januárban megjelenő, pompás, élénk színű és változatos rajzolatú cserepes primula (Primula acaulis). 

Ezek a termesztett növények rendkívül jól tűrik a szobai tartást is, tehát bátran nevelhetjük beltérben az elvirágzásig. Figyeljünk arra, hogy világos helyen tartsuk, minél alacsonyabb szobahőmérsékleten, ellenkező esetben hamar elvirágzik. A cserepe ne álljon vízben, de ne száradjon ki a földje, mert nagyon könnyen lekókad. Elvirágzás után, amikor tavasszal az időjárás is megengedi, próbálkozhatunk a kiültetésével is, így jó eséllyel következő év tavaszán újra virágozhat. 

Primula lakásban
Primula lakásban Fotó: genialetricks.de

Ha szeretnénk évelőként tovább nevelni a kertben, válasszunk olyan töveket, amelyeknek egészséges, harsányzöld levelei vannak, és nincsenek túlöntözve (mivel botrytisre érzékeny). Kiültetés előtt érdemes a kinti időjáráshoz szoktatni a kankalint. A védett fekvésű, félárnyékos, enyhén savanyú, jó vízáteresztő talajokat kedveli. Tápanyag- és vízigénye nem magas. 

A fiatal példányokat következő télen érdemes a fagyok ellen védeni, mivel ekkor még viszonylag fagyérzékenyek. Hagyhatjuk a talajban, például mulccsal beborítva, vagy kicserepezhetjük, és megpróbálkozhatunk az újravirágoztatásával a téli időszakban. Ehhez azonban ősztől hűvös, maximum 10-14 °C hőmérsékleten kell tartanunk.

Magvetéssel nem érdemes próbálkozni, egyrészt nagyon nagy odafigyelést és precíz időzítést kíván, másrészt könnyedén beszerezhetjük minden év kezdetén az egyre több színváltozatban pompázó példányokat. 

Mindegyik növény esetén fontos, hogy szoktassuk őket végleges helyükhöz, és hagyjunk időt számukra, hogy fokozatosan alkalmazkodjanak az időjárási viszonyokhoz és a talajhőmérséklethez. Túl magas beltéri hőmérséklet esetén kisebb esély van rá, hogy kiültetve is életben maradjanak, ráadásul minél melegebb van, annál hamarabb elvirágoznak. 

Ezek a színpompás növények vidámságot hoznak a téli napokra és mosolyt csalnak az arcunkra. Ráadásul nem csak ideig óráig díszítenek, hanem tovább élnek a tavasz beálltával az ébredező kertben is. 

nyári virághagyma banner
Magaságyás AKCÓ!
Hirdetés