-
Talán nem mondunk újat azzal, hogy jó néhány növény létezik a Földön, amely látványos vagy érdekes virágával kitűnik a többi közül, viszont csak nagyon kevés „elvetemült” gyűjtő vállalja be, hogy otthonában, kertjében neveljen belőlük, mivel orrfacsaró bűzt árasztanak virágzás idején. Ezek a növények azért ilyen rettentő büdösek, mert ők...
-
Nyár elején ültettem jó kis csíkos pari palántákat a magaságyásba. Többen is jeleztétek, hogy kíváncsiak lennétek sorsukra. És számomra óhajotok parancs....
-
Ez az adás nagyon közel áll a szívünkhöz, hiszen elkészültét sok munka és izgalom előzte meg. Mint ahogyan azt sokan végigkövettétek, az Otthon a kertben és az Aegon közös jótékonysági pályázatán három intézmény, a szegedi Földmíves ovi, a Carl Rogers iskola és a monori József Attila gimi versenyeztek egy...
-
Ahogy az emberekre, úgy a kertekre is ráfér időnként egy kis igazítás. McMenemy Márk és csapata ezúttal egy elöregedett kertet és az abban lévő tavat újítja meg. Frissítünk, nyírunk, ültetünk és végre tiszta vizet öntünk a mederbe. A teljes adásért katt a képre! A folytatásért katt ide! ...
-
Mezőffy Tamás mester virágkötő első helyezést ért el a Genovában megrendezett European Florist Championship 2016 elnevezésű európai virágkötészeti versenyen. A magyar bajnok 22 társával két napon át küzdött a bajnoki címért. A virágkötők nemzetközi szervezete, az International Florist Organisation 1967 óta 4-5 évente megszervezi a virágkötők európai bajnokságát. Idén 6 feladatot kellett...
-
A szezonális kerti tippektől a szobanövényekig, rengeteg hasznos praktika egy látványos, szórakoztató és hasznos tanácsokkal teli, otthonzöldítő műsorban. Az Otthon a kertben legújabb évadában mindenki megtalálja majd a számítását: a nagy kertek birtokosai, a lelkes balkonkertészek, a közösségi kertes aktivisták, a színes és illatos virágok szerelmesei, a veteményesek és...
-
Gondoljatok bele, milyen érzés lehet belépni egy kapun, melynek kilincse ennyire erős “személyiséggel” rendelkezik. Meghatározza az egész közérzetünket. Némelyik annyira súlyos, mintha tényleg azt sugallná: “Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” Mások annyira bájosak, hogy rögtön elfedjük minden bajunkat. Kár, hogy mai, személytelen világunkban már csak ritkán látni...
-
Már régóta tudjuk a növényekről, hogy nem csak vegetálnak, hanem kommunikálni is tudnak: képesek a védekezésre, támadásra, sőt, az utódgondozásra is! Ausztrál kutatók most azt szerették volna kideríteni, vajon van-e memóriájuk, tudnak-e tanulni? Az eredmények magukért beszélnek! Van a növényeknek memóriája? A tudósok a szemérmes mimózát (Mimosa pudica) választották kísérleti...
-
McMenemy Márk fúr, farag, fest, polcot szerel, hogy feldobjon egy sarkot – de a kertbe is beveti magát, hogy megregulázza tél előtt az elvadult sövényeket. Adásunkért kattints a képre!...
-
Az Otthon a kertben csapata egy nézőnek kedveskedik egy hamisítatlan brit előkerttel. Lesz rengeteg térkő, növény ültetés, és tesztelem a világ legerősebb paprikáját. Tartsatok velünk! Adásunkért kattints a képre! ...
-
Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet! És jó embereknek, jó műsor dukál! Az Otthon a kertben című műsorban McMenemy Márk és csapata hétről hétre bizonyítja, hogy mindenütt jó, de a legjobb a zöldben....
-
Az Otthon a kertben kerti bulis adásában láthattátok, hogy az egyedi, hangulatos kerti dekorációs tárgyakhoz elsősorban nem pénz szükségeltetik, hanem határtalan fantázia és sok-sok limlom a padlásról, a nagyitól vagy a bolháról. A fantázia ahhoz kell, hogy az ócskaságokat akár eredeti rendeltetésüktől eltérően, újszerűen használjuk fel, hogy minél érdekesebb...
-
A virág, mint szaporító szerv, egyetlen fő célra lett teremtve – magához vonzani a beporzókat, mint például a rovarokat, vagy madarakat. Ezt a funkciót a színeik és formájuk meglepő evolúciós fejlődése irányítja, néhány közülük bizonyos formákat, növényeket, vagy állatokat formáz. A színpompás orchideák színei vonzzák a rovarokat...
-
A Jangce folyó torkolatánál fekvő Sengsze szigetcsoport egyikén található ez a varázslatos, emberek által elhagyott kis halászfalu, Gouqi....
-
Egyik kedvenc adásunk volt a pilisszántói térszépítés. A fergeteges hangulatú forgatáson készült egy miniatűr falu tóval, mini Pilis heggyel, mindez gyönyörű virágágyással körülvéve....