napelemes rendszer
Érdekességek

Energiatermelés otthon, napelemmel – ne csak a kerted legyen zöldebb, hanem az otthonod is!

napelemes rendszer

Kertünk tervezgetésekor, a minden évben elvégzendő kerti munkálatok során, majd az eredmény csodálásakor is fontos szempont a környezettudatosság. Ehhez tökéletes kiegészítő egy otthoni napelemes rendszer, amivel nem csak a kertünk, hanem az otthonunk is zöldebb lehet, hiszen megújuló energiával fedezhetjük áramszükségletünket. Ha pedig emellett hőszivattyúval biztosítjuk ingatlanunk fűtését, hűtését és melegvíz előállítását, úgy igazán energiahatékonnyá és környezetbaráttá tehetjük otthonunkat. 

Aki szeret a kertben szorgoskodni – mindig elcsodálkozni azon, hogy mire is képes a természet, ha kicsit segítünk neki – az tudja, hogy milyen fontos, hogy óvjuk is a környezetünket. Sokféleképpen tehetünk ezért mi magunk is – nem, nem igaz, hogy csak a nagy halakon múlik! – az odafigyeléssel, otthoni energia- és víztakarékoskodással, hulladékcsökkentéssel, bizonyos zöldségek és gyümölcsök saját megtermelésével és azzal is, ha a megújuló energia mellett döntünk és napelemes rendszerrel fedezzük otthonunk energiaigényét. 

Amellett pedig, hogy egy napelemes rendszer segít, hogy ne csak zöldséget, gyümölcsöt, hanem energiát is termelhess otthon, megtérülő beruházás is. Az energiahordozók árának emelkedése és az esetleges ellátási bizonytalanságok borús trendet mutatnak, így otthonunk energiahatékonyabbá tétele már rövid távon megrérülő befetetés. 

Kérj ingyenes szakértői tanácsadást, helyszíni felmérést napelemes rendszer és hőszivattyús fűtés témában!

Napelem árajánlat fél perc alatt: 

2023 végével megszűnik a jelenlegi szaldós elszámolás, mely éves szintű elszámolást jelent (a termelés és a fogyasztás különbözetét kell csak fizetni az áramszolgáltatónak), és felváltja a bruttó elszámolásos rendszer, amelyben az áramszolgáltató más áron fogja vásárolni a többlettermelés miatt hálózatra táplált energiát, mint amennyiért a lakosság vásárolja a többletfogyasztást, amit a napelemes rendszer éppen nem termel meg. Ha szaldós elszámolásban szeretnél maradni, mindenképpen érdemes már most belevágni a beruházásba! A szaldó-bruttó elszámolásról részletesen ITT olvashatsz.

Napelem kisokos

A hálózatra visszatápláló napelemes rendszer az egyik legkényelmesebb napenergia hasznosítási mód napjainkban. Mindemellett már a hibrid rendszerek is terjedőben vannak, melyekkel nem csak megtermelhetjük, hanem tárolhatjuk is az energiát. A befektetés részei: napelemek (árnyékos, tagolt tető esetében optimalizálókkal), inverter, tartószerkezet, elektromos kábelek, szerelvények, áramszolgáltatói engedélyeztetés, kulcsrakész telepítés, pályázatmenedzsment, igény szerint, akkumulátor és smart mérő. A napelemes rendszert érdemes a jelenlegi és jövőbeli áramfogyasztáshoz igazodva megtervezni. Az egész évi villamos energia (kWh) fogyasztás ismeretében meg lehet határozni a napelemek ideális számát, majd az ehhez szükséges invertert.

napelemes rendszerer

A matek: megtérül a napelemes rendszer?

Alapvetően úgy érdemes számolni, hogy 1 kW-nyi napelemes rendszer nagyjából évi 1100 kWh-t termel, és 1 kWh lakossági ára nagyjából 38 Ft. Így könnyen kiszámolhatjuk éves fogyasztásunk vagy villanyszámlánk alapján, hogy mekkora rendszer fedezné a szükségleteinket.

Nézzünk meg egy átlagos családi házat, ahol a villanyszámla havi 18-20 ezer Ft között alakul:

Számításunkban egy átlagos lakossági napelemes ügyfél 18-20 ezer forintos havi villanyszámlát fizet (évente 228.000 Ft), mely egy ~5 kW-os napelemes rendszernek felel meg. A kulcsrakész rendszer nagyjából bruttó 2.5 millió forintba kerül. 

Jelenlegi áramárakkal és rendszerhasználati díjjal kalkulálva tehát 2.5M/228e Ft = nagyjából 10-11 év alatt megtérül rendszerünk.

A Solar Kit által forgalmazott napelemekre 15 év, inverterekre 10 év termékgarancia vonatkozik, és a napelemes rendszerek élettartamát legalább 25-30 évre tervezik a gyártók. Karbantartással elég öt évente számolni, mely ideális esetben csak egy felülvizsgálatot takar. 

Látható tehát, hogy a kezdeti költségek hamar megtérülnek, ezután pedig még évtizedekig pénzt hoznak a konyhára, mindamellett, hogy környezetbarát módon, lokálisan termeljük meg az energiánkat.

Ha igénybe veszünk állami támogatást is napelemes rendszerünkre (például ha élünk az otthonfelújítási támogatással), a megtérülési idő akár felére, vagy még kevesebbre csökkenhet.

A Solar Kit finanszírozási tanácsadást is nyújt, hogy a lehető legjobb befektetés legyen a napelemes rendszer.

Napelem árajánlat fél perc alatt: solar-kit.hu

Nem kell önerőből finanszírozni!

Spórolj és valósítsd meg a beruházást támogatásból! 2022 végéig még elérhető az otthonfelújítási támogatás!

  • 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás a beruházás 50%-nak összegéig!
  • Falusi CSOK támogatás, amit napelemes rendszerre is fel lehet használni

Miért döntenek sokan napelemes rendszer mellett?

napelemes rendszer

McMenemy Márk mesél napelemes rendszerének telepítéséről, melyet a Solar Kit valósított meg:

Még néhány évvel ezelőtt is tudományos-fantasztikumnak, de legalábbis elérhetetlennek tűnt, hogy a hétköznapi emberek a nap ingyenes és tiszta energiáját felhasználva tudják ellátni otthonaikat árammal. Azt pedig csak a legmerészebb álmaimban reméltem, hogy majd egyszer én is egy ilyen “nap-szüretelőt” tudhatok a kis házikónk tetején.

Most, amikor ez az álom megvalósulhatott, mindenképpen egy olyan lendületes csapattal szerettem volna megvalósítani ezt a mérföldkövet az életemben, akik túl azon, hogy nagy tudással és tapasztalattal rendelkeznek a területen, de hasonlóan gondolkodnak, mint én. Akik számára ez nem csak egy újabb elvégzendő munka, hanem egy küldetés, amivel az embereket egy tisztább és fenntarthatóbb jövő felé segítik. Ezért választottam a Solar Kit csapatát.

  • Spórolhatsz a villanyszámlán az első naptól, amikor termel a rendszer
  • Hőszivattyús vagy más elektromos fűtési beruházással függetlenedhetsz a gáztól is
  • Növekszik az ingatlanod értéke, javul az energetikai besorolása
  • Egyszeri befektetés, gyors megtérülés, 25 év teljesítménygarancia
  • Ad-vesz mérőórával éves elszámolás, kiszámítható energiahozam (csak 2023 végéig!)
  • Minimális karbantartási igény, későbbi bővíthetőség
  • Lokális energiatermelés, kisebb függőség, CO2 kibocsátás csökkentés
  • Okostelefonos távmonitorozás smart meterrel
  • Széleskörű állami pályázatok, vissza nem térítendő támogatások

Napelem árajánlat fél perc alatt: solar-kit.hu

Elszámolás az áramszolgáltatóval – nem mindegy, mikor telepítesz!

A fent számolt megtérülés a jelenlegi (2023 végéig telepített rendszereknél érvényes) szaldó elszámolással valósulhat meg, a 2024-től telepített rendszerek esetében valamivel kedvezőtlenebb elszámolásra számíthatunk, hiszen az ún. bruttó elszámolás lesz már érvényben.

De miért is kell az elszámolásról beszélni? Egy napelemes rendszer nem egyenletesen termel az év során, vagy a hónapok során, de még a napok során sem. A napelemes rendszer nappal termel, és a nappali termelés mennyisége akár 400%-kal magasabb lehet nyáron, mint télen. Mi azonban nemcsak napközben és nyáron fogyasztunk áramot, hanem folyamatosan, esténként és éjszakánként is, és télen is. A nyári napi termelést pedig nem fogyasztjuk el mindet azonnal. Amit nem fogyasztunk el, azt a rendszerünk feltáplálja a hálózatba, az áramszolgáltató máshol hasznosítja ezt az áramot, amit pedig olyankor fogyasztunk, amikor nem termel a rendszerünk, pl. éjszaka, azt a hálózatból vesszük az áramszolgáltatótól.

Így különbséget tehetünk 3 különböző módon felhasznált energia között:

  1. megtermelt és azonnal el is fogyasztott
  2. megtermelt és azonnal el nem fogyasztott (hálózatba feltáplált)
  3. a hálózatból vett energia (amikor nem, vagy nem eleget termel a rendszerünk éppen)

Ahhoz, hogy igazságos legyen a rendszer, szükséges egy éves elszámolás, amely összesíti ezeket, és kiszámolja, hogy mi tartozunk az áramszolgáltatónak, vagy az áramszolgáltató nekünk.

A jelenlegi, szaldós elszámolás, ami csak a 2023 végéig telepített napelemes rendszereknél maradhat érvényben azt jelenti, hogy az áramszolgáltató évente megnézi, mennyit termelt a napelemes rendszerünk, valamint mennyit fogyasztottunk az adott évben, és a kettő különbözetét vagy nekünk kell rendeznünk az áramszolgáltató felé (amennyiben többet fogyasztottunk, mint termeltünk), vagy az áramszolgáltatótól igényelhető vissza egy bizonyos összeg, ha többet termeltünk, mint amennyit fogyasztottunk.

A bruttó elszámolás pedig azt jelenti, hogy az áramszolgáltató más áron fogja megvásárolni az általunk a hálózatba feltáplált energiát (2), mint amennyiért mi vásároljuk vissza az áramot a hálózatból (3).  Az ár, amit az áramszolgáltató fog fizetni a hálózatba feltáplált energiáért még nem ismert, ezt a kormány a későbbiekben fogja meghatározni, de arra lehet számítani, hogy az áramszolgáltató alacsonyabb áron fogja vásárolni az általunk megtemelt energiát, mint amennyiért mi vásároljuk majd az áramot az áramszolgáltatótól.

Összességében tehát érdemes 2023 végéig beruházni napelemes rendszerre, mert az addig megkötött hálózati használati szerződéssel rendelkezők 2024 után is maradhatnak szaldó elszámolás alatt.

Napelem árajánlat fél perc alatt: solar-kit.hu