rózsák tavaszi metszése
Ajánló

A rózsák tavaszi metszése – rózsabokor, rózsafa, minirózsa, futórózsa

Sokunk kedvencei a szép, illatos rózsák, amelyek többsége egész szezonban virít és jellegzetes illata betöltheti kertünket. Nem csoda, hogy évszázadok óta nemesítik és évről-évre sok új változattal rukkolnak elő a kertészek. A rózsák nevelésének és virágoztatásának egyik fontos munkafolyamata a metszés, ami által szép, zömök és sok virágot adó bokrokat kapunk.

rozsa-tavaszi-metszese

sok-sok virággal árasztanak el bennünket a rózsák, ha ügyesen metszünk tavasszal

A rózsabokrok tavaszi metszése

Ezt akkor kell elvégezni, amikor a rügyek megduzzadnak, illetve amikor már nincsenek rendszeresen nagy hajnali fagyok!

Elsőként le kell vágnunk az elhalt, sérült ágakat. Ezután válasszuk ki a 4-5 legerősebb olyan hajtást, amely nagyjából ceruza vastagságú és még nem fásodott meg. A kiválasztott hajtásokon kívül az összes többit vágjuk ki tőből. A legjobb, ha a meghagyott vesszők 1/3-át tartjuk meg, a többit szintén lemetsszük. Így erős, és középmagas rózsabokraink lesznek majd, feltehetően sok virággal.

Ha valaki magasabb bokrot szeretne, akkor felezze meg a meghagyott hajtásokat. A vesszőkön keressünk kifelé néző rügyet, és felette vágjuk le a maradékot. Ez segíteni fogja a rügyeket, hogy fel és kifelé nőjenek. Ettől a bokor közepe nyílt marad, hogy több fényt, szebb formát kapjon és a levegő jobban átjárja.

rózsabokor kora tavaszi metszése

megmetszett rózsabokor, ne féljünk alaposan visszavágni

Ilyenkor intenzív növekedésnek indulnak a rózsák, így fontos a tápanyag utánpótlása is. 3-4 hetente tápoldatozzuk őket. Emellett ügyelni kell a rendszeres öntözésre is, hiszen ha szomjas a rózsánk, nem tud elegendő tápanyagot felvenni és nem is fejlődik szépen.

rózsa metszés - helyes vágás

rózsa metszés – helyes vágás, figyeljünk oda a megfelelő vágásokra

Magas törzsű rózsafácskák metszése

A törzses rózsák esetében is meg kell ritkítani a hajtásokat és kivágni az elfagyott részeket. Rózsafánk koronájában is célszerű az erősebb, de nem fás ágakat meghagyni, viszont ezeknél fontos, hogy az 1/3-ára visszavágjuk a megmaradó ágakat, mert a korona méretét kordában kell tartani ahhoz, hogy ne essen szét, vagy a szél ne tépázza meg, esetleg a sok virág súlya miatt ne törjenek le a vékonyabb ágak. Itt hagyhatunk 1-2 befelé induló rügyet is, miután inkább a szép, gömb formájú korona a mutatós, így nem kell olyan szigorúan „katlanos” formára nevelni a rózsát.

torzses-rozsa-metszese

törzses rózsa metszése – szép koronát alakíthatunk ki a törzses rózsákon

A mini rózsák metszése

A mini rózsák fajtajellege, hogy nagyjából 30 centi magasra nőnek. Ezek a kis rózsák is imádják a napfényt, ezért fontos, hogy olyan helyre ültessük, ahol nem árnyékolja őket egy fa, vagy cserje. A mini rózsák is meglehetősen vízigényesek, így a nyári időszakban fontos, hogy minden nap öntözzük, ha nem esik eső. A tápanyagot nagy rokonaikhoz hasonlóan meghálálják. A mini rózsabokrokat a nagyokhoz hasonlóan kell metszeni tavasszal, 4-5 hajtást meghagyva.

A futórózsák metszése

A „futó” rózsákra is ráfér a fiatalítás. Futórózsáink, vagy nevezzük inkább kúszó rózsáknak, hiszen ezek a növények sem tudnak szaladni, szóval ők is igényli a tavaszi metszést ahhoz, hogy igazán szépen fejlődjenek és virágozzanak. Az újonnan ültetett töveket 2-5 szemre vágjuk vissza. Ennek hatására több hajtást fejleszt a növény, ami a későbbi évek gazdag virágzásának az alapja.

futórózsa tavaszi metszése

futórózsa – pompás látvány és illatfelhő egész nyáron

A futórózsáknak két csoportja van az egyik a rambler, azaz azok, melyek egy vegetációs ciklusban egyszer virágoznak, a másik a climber, azaz többször virágzók. Mindkét típus egyedeit másként kell metszenünk.

Hogyan metsszük a rambler futórózsákat?

A rambler rózsák évente egyszer, a hajtás végén virágoznak, ezért a nyugalmi állapotban csak kicsit kell alakítani. A fagyott, beteg ágakat mindenképp vágjuk le tőből, vagy maximum egy rügyig és ugyanígy járjuk el a kusza, vagy rossz irányba fejlődőekkel is. Ezután vágjuk ki tőből az elöregedett, már sötétbarnán fás ágakat is. Ritkítani csak a nagyon sűrű töveket kell és ott is a vékony hajtásokat vágjuk csak ki. Esetükben a további metszés a nyári virágzás után esedékes.

Hogyan metsszük a climber típusú futó/kúszó rózsákat?

A climber típusnál szintén a fagyott, beteg ágakat mindenképp vágjuk le tőből, vagy maximum egy rügyig és a kusza, vagy rossz irányba fejlődőeket is. Ezután vágjuk ki tőből az elöregedett, már sötétbarnán fás ágakat. Majd ritkítsuk meg a tövet úgy, hogy azokat a hajtásokat hagyjuk meg, amelyek könnyen a támrendszerre irányíthatóak lesznek.

Fiatal töveknél 1-2, közepesnél 3-5, nagy töveknél pedig 6-8 ilyen hajtást tartsunk meg. A kiválasztott hajtások felső egyharmadát, maximum felét vágjuk le. Ezt követően a virágzó idősebb karokon kell ritkítást végezni úgy, hogy 20-25 cm-nél ne legyenek közelebb egymáshoz az oldalhajtások, ha közelebb vannak, akkor a karról a feleslegeset vágjuk le. A meghagyott oldalhajtásokat is felére, kétharmadára vágjuk vissza. Ha jól metszettünk, akkor az összes csipkebogyós hajtást levágtuk menet közben, ha mégsem, akkor a maradék bogyókat csípjük még le.

A rózsák szakszerű tavaszi metszéséről itt találod videónkat: Rózsa metszés Szomoru Miklóssal

A mi szervestáp ajánlatunk rózsákhoz: VIANO szervestáp rózsáknak

Viano szerves rózsatáp