kiemelt

KORUNK GYÓGYNÖVÉNYEI 3. - ALOE VERA

“Négy növény van, mely az emberi élet számára elengedhetetlen: a búza, a szőlő, az olajfa és az aloé.” – mondta Kolombusz Kristóf. Az Aloe, mint gyógynövény diadalmenete a történelem kezdete óta töretlen, érdemes tehát alaposabban megismerkedni vele!

Először jöjjön egy rövid, egyperces videó-ismertető, majd utána minden, amit az Aloe-ról tudni érdemes!

Az Aloe a történelem tükrében

Az Aloe verának hosszú és színes története van: ősidők óta használják gyógyításra. Az írásos történelemben először kb. i.e. 1500 évvel említik meg: agyagtáblákon fennmaradó szövegekben említenek egy sokoldalú csodanövényt, melyet sikeresen használtak gyógyításra. Az ókori Egyiptom festett vázáin is megtalálható: számukra az örök életet szimbolizálta. A legenda szerint Kleopátra bőrének és szemének szépségét egy núbiai rabszolga által készített Aloe-tartalmú öblögető víznek köszönheti. Nephertiti szépsége pedig az Aloe „húsával”kevert szamártejes fürdőnek volt köszönhető. Az ókori Közel-Kelet sok népe vélte úgy, hogy az Aloe növény nedve halhatatlanságot és bölcsességet nyújt. Nagy Sándor is alkalmazta katonái sebeinek gyógyítására. A növény birtoklása érdekében Arisztotelész javaslatára elfoglalta Socotra szigetét is: a legenda szerint sérthetetlenné tette a harcosokat. A föníciai kereskedők szárított porként szállították a görög-római birodalom piacaira. Az Ószövetségben (Énekek éneke 4:11-14) és az Újszövetségben (János Evangéliuma 19:39) is találunk az Aloe verára utalásokat. Gróf Bercsényi István egy fennmaradt levelében köszönetet mond gyóntatójának, akitől kapott egy Aloe növényt, amely kigyógyította lábszárfekélyéből. Napóleon serege is élvezte az Aloe vera csodálatos gyógyító, regeneráló hatását. Mahatma Gandhi a hosszú böjtjei alatt az Aloe segítségével őrizte meg hihetetlen munkabírását és energiáját. Az 1700-as évek óta termesztik is ezt a gyógyító hatású növényt.

allomany-001

Jó, ha van belőle bőven

Az Aloe származása

Az Aloe vera az Aloe nemzetség több mint 250 fajából emelkedik ki egyedülálló gyógyhatásával. Az Aloe fajok félcserjék, cserjék. Eredeti őshazájuk Afrika száraz éghajlatú vidékei, valamint Madagaszkár, Mascarenhas- és a (már említett) Socotra-szigetek és Dél-Arábia. Napjainkban termesztik a Földközi-tenger mellékén, az Egyesült Államok több vidékén, a Dél-Amerikai kontinensen ahová a spanyolok vitték be a földrajzi felfedezések idején.

Az Aloe vera főbb jellemzői

Aloe barbadensis néven egy Miller nevű botanikus írta le először. Majd Linné adta neki az Aloe vera nevet, melynek jelentése “igazi Aloe”.

Egyszikű növény, rendszertanilag a Liliomfélék családjába tartozik. Levelei széles kard alakúak, tagolatlanok, a levél élén néhol hegyes tüskeszerű kinövések találhatók, melyek a bőrszövet képződményei. A teljesen kifejlett növény elérheti a 120 cm-es magasságot. Átlagosan 10-15 levele van, melyek rövid száron körkörösen helyezkednek el. A levelek belseje szivacsként működik:a gyökerek és levelek által megszűrt vizet hosszú időn keresztül megőrzi. A nedvességet áttetsző zseléként tárolja, ezt használja fel eredményesen a kozmetikai és a gyógyszeripar. A virágzata a körkörös levélzet közepéből nyúlik ki, a virágzati tengely az 1 méteres hosszt is eléri. Az egyes virágok színe sárga vagy narancssárga, más fajoknál piros vagy piszkosfehér is lehet. A virágokat madarak porozzák be az eredeti termőhelyen. Termése töktermés. Nálunk virágai nem termékenyülnek meg. A növények már fiatal korban jól sarjadnak, a sarjak leválasztásával azonban érdemes várni addig, amíg a szaporulat mérete eléri a 10-15 cm-t.

Ekkor borítsuk ki a cserépből a növényt, óvatosan szedjük le a földet a gyökeréről és keressük meg a tősarj eredési helyét. Éles késsel válasszuk le az anyatőről, ha van saját gyökere, és megfelelően laza, jó vízáteresztő képességű ásványi talajba ültessük el a növényeinket.

Aloe-vera-02-001

Nem igényel extra körülményeket

Az Aloe gyógyhatása

Az Aloe zseléje nem csak nedvességgel teli, hanem vitaminokkal, ásványi anyagokkal, enzimekkel, fehérjékkel, szénhidrátokkal és aminosavakkal is. Mindez olyan arányban és mennyiségben, hogy egymás hatásait felerősítik, így visszaáll a szervezet megbomlott harmóniája és megtartja egészséges egyensúlyát.
A gélje tartalmaz A-, B1-, B2-, B3-, B6-, B9-, B12-, C- és E-vitamint, nyolcféle esszenciális aminosavat, tízféle enzimet, melyek irányítják a sejtekben lejátszódó kémiai folyamatokat.

Használható külsőleg: horzsolások, csípések, zúzódások, akné, napégés, gyulladt pattanások, herpesz, bőrgomba,égési sebek, vágott sebek, műtéti hegek, ízületi gyulladás, fekélyek, aranyér, körömágy-gyulladás, ekcéma, fagyások, terhességi csíkok, narancsbőr (cellulitisz) és időskori foltok kezelésére.

Használható belsőleg: méregtelenítésre, a szervezet és az immunrendszer erősítésére, bakteriális fertőzések megszüntetésére a vastag és vékonybélben, bélférgek kiűzésére, hatásos gyomorfekély esetén, mert csökkenti a gyomorsav termelődését.

aloe_gel

Aloe zselé

Az Aloe gondozása, ápolása

Trópusi vidékeken honos növény, a mi éghajlatunkon nem télálló. A legalacsonyabb hőmérséklet, amit még károsodás nélkül elvisel +5°C. Fényigényes növény, nyáron szabadban tartható, ám nem ajánlatos tűző napra kitenni, mert a levél üde zöld színe megbarnul. Ezért nyáron, ha kint szeretnénk tartani, inkább félárnyékos helyre tegyük, vagy olyan fa alá, ahol szűrt napfényt kaphat.

Nagyon jó vízgazdálkodású talajt kíván, ami azt jelenti, hogy a talaj szerkezete laza, levegős jó vízáteresztő képességű, öntözés után a felesleges vizet átengedi. A növény alatt ne álljon meg a víz, a cserépen átfolyó vizet feltétlenül öntsük ki a tálból vagy kaspóból! Szabadban tartva rendszeresen, de ne túl gyakran öntözzük. Maga a növény is “árulkodik” arról, ha kevés neki a víz: a leveleinek a tapintása nem kemény, ruganyos, hanem puha és benyomható a levélszövet. Tápoldatozni ajánlatos: minden második öntözésnél levéldísznövényekhez való tápoldattal öntözzük.

Természetesen akinek nincs módja nyáron szabadba tenni a növényt, egy világos szobában szintén szép nagyot tud nőni egy nyár alatt. Ha déli szobába tesszük, ne tegyük nyáron az ablak közvetlen közelébe, mert az üvegen áthatoló napsugaraktól ugyanúgy megbarnulnak a levelek, mintha kint hagynánk az udvaron a napon. Télen van a növény nyugalmi időszaka, ekkor világos és lehetőleg viszonylag alacsonyabb hőmérsékletű helyre tegyük.16-18°C a legideálisabb. Ám ha a lakásban melegebb van, akkor feltétlenül világos ablak közelébe helyezzük a növényt, mert a sötét, meleg helyen a levél szövetei megnyúlnak, világoszöld gyenge hajtásokat fog hozni. Ha párás a lakás, akkor nagyon ritkán; 2-3 hetenként elég öntözni. A szárazabb klímájú lakásokban sem kell 10-15 napnál gyakrabban öntözni télen. A tápoldatozást is csökkentsük, elég minden 3. öntözéskor tápoldatos vizet használni. Télen is vigyázzunk a pangó vízre, mert a gyökerek nem kapnak levegőt a vizes talajban.