Ajánló

Gyógynövényt a kertekbe! – 6 könnyen termeszthető gyógynövény

A gyógyítás szót nem fogjuk használni, mivel ez orvosi fogalom, mi meg kertészeti szempontok alapján írunk róluk. Annyit azért megjegyeznénk: japán, német, amerikai orvosi kutatóintézetek összességében dollár százmilliókat költenek e növények hatóanyagainak analizálására. Sokat megtudtak már és valahogy az is mindig kiderül, hogy a belőlük készült kapszula összességében nem jobb, mint maga a növény. Nekünk meg, magyaroknak, vannak még jó napsütötte termőföldjeink, jó öntözővizünk; bátran ültessük hát be a természet ezen csodáival őket, a kapszulákat meg hagyjuk meg a világvárosokban élő tömegeknek!

gyogynovenyes_kert

1, Ginkgo biloba

A páfrányfenyő szívós növény, normál kerti talajban jól fejlődik, növényvédelmet nem igényel. A teljes árnyékot és a pangó vizet nem szereti. Magyarországon 200 millió éves kövült maradványai is megtalálhatók. Ma már sokfelé kedvelt parkfa, de utak mellé is ültetik, mert ellenálló a széllel, rovarrágással, baktérium és vírusfertőzésekkel szemben. Sőt, a gombabetegségekre sem érzékeny. Egy magyar kiadvány több mint 30 változatát ismerteti: van gömb formájú és oszlopos, terülő koronájú és csüngő változata is.

ginkgo_biloba_level

A ginkgo jellegzetes levelei

A ginkgo biloba gyógyhatása

Kifejlett leveleit gyűjthetjük, és gondos tájékozódás után használhatjuk tea formájában. Jól alkalmazható az idős korral összefüggő anyagcsere és leépülési folyamatok kezelésére, lassítására. Agyér elmeszesedés okozta zavarokban, a szellemi teljesítőképesség, a koncentrálóképesség és az emlékezőképesség fokozására. Hiányos agyi vérellátás, artériás zavarok ellenszere. Szédülés és feledékenység esetén, de Alzheimer kórnál is jól bevált. Egyetemi tankönyv szerint a Ginkgo hatóanyagai szabadgyök fogó sajátságúak, továbbá javítja az agy és a végtagok vérellátását. Csökkenti az agysejtek elöregedését, és pusztulását. Antistressz hatású, gyulladás csökkentő.

kupvirag-kasvirag-gyogynoveny

A csodálatos kúpvirág – kasvirág

2, A kasvirág (Echinacea)

A kasvirág fajok (Echinacea) tudományos neve a görög echinos (sündisznó) szóból származik, utalva a virágzat közepén levő szúrós, csöves virágokra. Élőhelye eredetileg Észak-Amerika középső része.

Az indiánok használták a gyökeréből készült pépes, meleg borogatást a sebesülések összes fajtájára, a rovarharapásokra és fullánkos csípésekre, valamint kígyómarásra. Az amerikai telepesek is megismerkedtek a kasvirág gyógyhatásaival és alkalmazták csörgőkígyó marása, vérmérgezés és egyéb betegségek ellen. Az akkori gyógyítók olyannyira hittek abban, hogy hatásos a kígyómarással szemben, hogy a kutatók később emiatt fogtak hozzá a laboratóriumi elemzéséhez az 1900-as években. Az akkori vizsgálatok kimutatták, hogy a kígyómarásra ugyan nem jó, viszont hatásos szer a méhcsípés, a krónikus orrvértolulás, a lábszárfekély és a csecsemőkori kolera kezelésében.

Fény és melegkedvelő növény, normál vízigényűek. A bíbor kasvirág kissé vízigényesebb, ez nő a legmagasabbra. Az egész ország ideális termőhelye a növénynek. Növényvédelmet nem igényel, esetleges levéltetű fertőzés esetén biológiai növényvédelmet alkalmazzunk: mossuk le bő vízzel. A friss növényi szárból préslevet készíthetünk, a gyökeret októberben felszedhetjük.

Az Echinacea gyógyhatása

Az egyik legjobb immunrendszer erősítő növény, különösen vírusfertőzés és akut vagy krónikus gyulladások esetén. Vírus és baktériumölő képességgel is bír. Olyan természetes antibiotikumot (echinakozid) tartalmaz, amely hatásában hasonlít a penicillinre.

Kasvirág vetőmagjainkat keresd a Kert Shopban! Kasvirág vetőmag

afonya-gyogynoveny

az áfonya egészséges és milyen fiiiinom!

3, Áfonya

Bár az áfonya savanyú talaj igénye miatt az ország nagy részén nem túl egyszerűen termeszthető, de lehetséges. Cseréljük le a talajt alatta fenyőkéreg komposzt és savanyú tőzeg felhasználásával.

Az áfonya gyógyhatása

Az áfonya az egyik legegészségesebb gyümölcs, igen magas a flavonoid tartalma. Természetgyógyászati szempontból a gyümölcshöz közeli, fiatal levelei is szedhetők. Szétteregetve, megszárítva teaként használatos gyomorpanaszok csillapítására. Külsőleg, borogatásként pikkelysömörre használják.

kökény, gyógynövény, ültetés, gyógyhatás

úton, útfélen találkozhatunk a kökénnyel

4, A kökény

A kökény szintén kék bogyójú gyümölcs, flavonoid tartalma szintén nagyon magas. Az egyik legmagasabb C-vitamin tartalmú bogyós gyümölcs. Termesztése sokkal egyszerűbb, mint az áfonyáé. Hazánkban őshonos, szárazságtűrő növény. Terméseit október végén szedjük, ha már kissé megcsípte a dér.

A termésekből készített lekvár, bor, pálinka vagy likőr betegségek után kiváló roboráló szer, immunrendszer- és idegerősítő. Zsírcsökkentő hatású, fogyókúra esetén nélkülözhetetlen. Méregtelenítő és vértisztító hatása miatt bőrkiütések megszüntetésére is alkalmazhatjuk. Fagyok előtt szedve megtömhetjük fagyasztónkat kökénnyel, mielőtt a madarak megelőznének. A virágait is használják a népi gyógyászatban: áprilisban szedjük, megszárítva papírdobozban tároljuk. Enyhe hashajtó és vizelethajtó hatása van. A népi gyógyászatban vérnyomáscsökkentőként is használják.

5, Az Aloe vera

Az Aloe veráról hosszasan írtunk már itt: Korunk gyógynövénye, az aloe vera , de ebből a rövid videóból is sok mindent megtudhatsz róla.

6, Csicsóka

A cikk elején emlegetett csicsókáról pedig itt olvashattok bővebben: Csicsóka, az egészség őre.