hagymások hajtatása
Ajánló

Hajtassunk télre tavaszi hagymásokat a lakásban!

A tél már itt van a sarkon. Hamarosan minden kopár és szürke lesz. De egy kis trükkel még ezekben a nehéz hónapokban is csempészhetünk egy kis színt és illatot a lakásunkba tavaszi hagymás virágokkal. De ehhez bizony be kell csapni őket. Hogyan? Hajtatással!

Ez azt jelenti, hogy a növények nyugalmi állapotát manipuláljuk, és ezzel arra késztetjük őket, hogy sokkal korábban, vagyis a tél közepén virágozzanak. Virághagymáink ugyanis hajtatás után kb. 8-10 héttel kezdenek el virágozni.

hagymások hajtatása

Még virág nélkül is díszítenek

A virághagymák

Szerezzünk be néhány virághagymát. Erre legalkalmasabb a tulipán, a nárcisz, a jácint, a krókusz vagy az amarillisz, de lehet próbálkozni a hóvirággal, az írisszel vagy az ibolyával is. Csak olyan hagymát vegyünk, ami szép, egészséges „kövér” példány. Vagyis nincs összeesve, megfonnyadva. Használhatjuk a nyáron a kertből kiemelt hagymákat is, csak olyat ne, amit előző évben már hajtattunk, mert ezeknek kell legalább egy év pihenő.

hajtatott hagymások

tavaszi hagymások téli hajtatása

Hajtatás

Szerezzünk be néhány cserepet vagy egyéb tárolóedényt. Hagymákat tulajdonképp bármiben lehet hajtatni, csak arra kell fokozottan ügyelni, hogy a víz könnyen el tudjon folyni belőle, mert a pangó víz a hagymák garantált pusztulását eredményezi. A használt edény mérete attól függ, hogy mennyi hagymát szeretnénk beletenni. Akkor lesz szép a kompozíciónk, ha viszonylag szorosan egymás mellé ültetjük a hagymákat, maximum egy centis távolságra egymástól. A cserép legyen viszonylag mély (legalább 10 centis), de ne legyen túl nagy, mert akkor a hagymák csak a gyökerüket fogják fejleszteni a virág helyett!

zavaszi hagymások cserépben

Ideális cserép hagymásoknak

Talaj

A boltokban kapható hajtatott virágok legtöbbször talaj nélkül, csak egy kis mulcsba vannak elültetve. Mi ne tegyük ezt, mert a hagymáknak is szükségük van a tápanyagra. Minél több a tápanyag, annál szebb és nagyobb lesz a virág. Arról nem is beszélve, hogy nem tudnak olyan könnyen kiszáradni! Ültessük őket nagyon laza szerkezetű, kifejezetten jó vízelvezető képességű talajba. Keverhetünk egy kis homokot a földjükhöz, mondjuk 1-5 arányban.

A hagymákat a hegyes végükkel felfelé úgy helyezzük az edénybe, hogy a tetejük kissé kiálljon a földből (kivéve a krókuszokat, ezeket 2-3 cm mélyre ültessük!). Ha megvagyunk, locsoljuk be a földet! De ne tocsogjon, csak kellemesen nedves legyen!
Ha van a házunkban/lakásunkban olyan helyiség, ami sötét és hűvös, 5-8 fokos – pl. pince vagy garázs, akkor csomagoljuk be a cserepet két réteg újságpapírba – tetejét is – és helyezzük őket ide.

Hajtatás hűtőben

Ha viszont nincs ilyen helyiségünk, akkor a hagymákat egyelőre ne ültessük el, hanem helyezzük egy papírzacskóba, és tegyük őket a sima hűtőbe 2-2,5 hónapra, és csak ezek után ültessük el a fent leírtak alapján.

hajtatott tavaszi hagymások

Hajtatott tavaszi hagymások

Virágoztatás

Ha lejárt a 8-10 hét, a cserepet hagymástul tegyük egy fényes, de lehetőleg 20 foknál nem melegebb helyre! Ha ennél melegebb helyre tesszük, akkor a növényünk túlságosan megnyúlik, amitől a szár gyenge lesz, eldől, a virág pedig rövid életű lesz. Mindenképp érdemes egy kis támasztékot is biztosítanunk a növényünknek.
Viszonylag gyakori gond még a növények egyoldalúsága. Ezt úgy előzhetjük meg, hogy időközönként fordítunk rajta egy kicsit.

Miután a hagyma elvirágzott, mindig vágjuk le a virágot, hogy a hagyma ne magtermelésre fordítsa az energiáját. A leveleket és a zöld szárat azonban addig ne vágjuk le, amíg teljesen vissza nem száradtak! Ha már elmúltak a fagyok, kiültethetjük a hagymákat a kertbe.

hajtatott tavaszi hagymások üvegtálban

Hajtatott tavaszi hagymás lakásban

Ügyeljünk arra, hogy 2-3 fajtánál ne ültessünk többet egy edénybe, mert kusza lesz a végeredmény. Inkább igyekezzünk kisebb csoportokat kialakítani úgy, hogy a magasabb növésűek kerüljenek középre és a kisebbek a szélére. Érdemes 1-2 hét eltéréssel több „turnust” is indítanunk, mert így decembertől egészen tavaszig folyamatos szín és illat élményben lehet részünk.

És amikor kint még tombol a zord tél, ez bizony felbecsülhetetlen dolog!

A jó minőségű virághagymákért irány a Kert SHOP!

 

virághagyma banner