Ajánló

Sokszínű mákok a kertben

A mákfélék (Papaver) egy nagyon széles és népszerű növénycsalád világszerte. Dísznövényként nagyon jól megtalálják a helyüket szinte bármilyen kertkultúrában és a gondozásuk is rendkívül egyszerű. Aki szereti a közönséges pipacsokat (Papaver rhoeas), annak mindenképp érdemes közelebbről megismerkedni velük. Hazánkban az utóbbi pár évben népszerűsége valamiért egy kissé visszaesett. Ennek az oka ismeretlen, hiszen nyári virágpompája és rendkívüli színei is kiemelik a dísznövények közül. Most nézzük meg a mákok családjának legnépszerűbb dísznövényként ültetett fajtáit.

Kerti mák (Papaver somniferum)

Nagyon feltűnő egynyári növény. Magról vessük tavasszal, vagy hagyjuk, hogy virágzás után elszórja a magjait. Így mindig tudunk gondoskodni az utánpótlásról.

A növény magassága elérheti akár a 120 cm-t. Levelei nagyon mutatósak, ezüstös színűek, fogazottak. A virágai nagyon sokszínűek, lehet fehér, bordó, rózsaszín, sőt akár a feketébe hajló színárnyalat is. Virágainak a kinézete is nagyon változó, az új nemesítéseknek köszönhetően lehet szimpla, telt és tömvetelt virágú is. Virágzás után még sokáig díszít a mák gubója, ami akár az ököl nagyságot is elérheti.

kerti-mak

Kerti mák Fotó: Pinterest

Szereti a laza és a jó vízáteresztő képességű talajokat. Mindenképp napos helyet válasszunk a növény számára. Azt feltétlenül figyelembe kell venni ültetéskor, hogy a növény a virágzás után nem nyújt esztétikus látványt, így úgy ültessük el, hogy valamilyen magasabb növény takarja virágzás után vagy a többi növény eltakarja a helyét amikor kifejlődnek teljesen. Nagy foltokban, hosszú, hullámzó csíkokban és kötetlen ültetésben is nagyon jól mutatnak. 

Érdekesség: A kerti mák zöld terméséből nyerik ki az ópiumot. Erre utal a növény angol elnevezése is, az Opium poppy, ami annyit jelent, ópium pipacs.

Keleti mák (Papaver orientale

Az egyik legnépszerűbb évelő mákféle a keleti mák, vagy díszpipacs. A növény méretei igen elképesztőek, mivel hatalmas telepet képes alkotni. A magassága meghaladhatja az 1 m-t, a szélessége is elérheti a 1.5 m-t.

Nagyon mutatós, szép zöld lombozata és nagyméretű levelei, a szára, bimbója és levelei pedig mind feltűnően szőrözöttek. Virágai hatalmas méretűek. Nyár elején virágzik. Virágainak színe az új nemesítéseknek köszönhetően lehetnek fehérek, rózsaszínek, bordók, lilák vagy akár több színűek is. A telt virágú fajtái a legszebbek, de ha éri őket egy kis víz, sajnos a földre hajolhatnak.

keleti-mak

Keleti mák

Én nem szoktam hagyni, hogy a kertben túl nagy telepet alkosson, mert akkor nagyon nagy üres helyet hagy maga után, mivel a nyári virágzása után a növény késő őszig visszahúzódik. Olyan növények közé ültessük, amik eltakarják az épp kopasz helyét. Magányosan és csoportosan ültetve is nagyon esztétikusan mutat. A legmegfelelőbb hely a számára egy napos kertrész, ahol laza és humuszos a talaj. Jól szaporodik magról és a földből kihajtó oldalhajtásairól is. Egy pár szép fajtája a Papaver orientale Ruffles Patty, aminek nagyon kellemes lilás színű a virága, a közepe pedig enyhén feketés. Nagyon feltűnő színfolt tiszta fehér virágaival a Papaver orientale Ruffles Miss Piggy. Igazi angol romantikát visz a kertbe a nagyon szép és kellemes rózsaszín, szimpla virágú Papaver orientale Pink Ruffles.

papaver-orientale-pink-ruffles

Papaver orientale Pink Ruffles Fotó: Adrian Thomas

Izlandi mák (Papaver nudicaule)

Nagyon élénk színfoltot alkot a kertekben. Általában csak kétnyári növény, mert nem igazán szereti a mi forró nyarainkat, így hamar kiöregszik. A növény magassága elérheti az 50 cm-t, levelei szépek, földön fekvők és szőrözöttek. Virágzása májustól júliusig tarthat. A virág színei nagyon feltűnőek, narancsos, citromsárga, vörös, fehér vagy rózsaszínűek. Nyíláskor rövid életűek, de minden nap újabb és újabb virág nyílik ki a növényen. A növény teljesen télálló, de a tűző napot nem viseli el, így védeni kell tőle, ültessük félárnyékba. Érdemes folyamatosan mag utánpótlásról gondoskodnunk, mert előfordulhat, hogy ez a színpompás növény a virágzás után elpusztul. Jó vízáteresztő és tápanyagban dús talajba ültessük, az öntözéséről a nyári meleg hónapokban rendszeresen gondoskodnunk kell. Minden évben kora tavasszal, a fagyok elmúltával vessük, lehetőleg a végleges helyére, mivel hosszú karógyökere miatt rosszul viseli az átültetést.

izlandi-mak

Izlandi mák Fotó: jannaschreier.com

Kaliforniai Kakukkmák (Eschscholzia californica)

Nagyon nagy népszerűségnek örvend most ez az igen mutatós, általában kétnyári növény. Jól mutat útszegélynek, sziklakertben, kötetlen és természetes hatású összeültetésekben, magányosan vagy épp csoportosan, így szinte bárhol megtalálja a helyét a kertben. A növény magassága elérheti a 40 cm-t, levelei mutatósak, kékeszöld színűek és finoman szeldeltek. A virágzási ideje júniustól egészen szeptemberig eltarthat. Érdekessége, hogy csak napos időben virágzik. A virágainak színe nagyon élénk, legtöbbször narancs és citromsárga, de létezik fehér és rózsaszín nemesítése is. A legjobban tűző napon, laza és száraz talajon fejlődik. Az átültetést nem viseli el. Legjobb, ha helybe márciusban vetjük, de a növény saját maga is gondoskodik a növények utánpótlásáról.

kaliforniai-kakukkmak

Kaliforniai kakukkmák Fotó: anniesannuals.com

A végére hagytam egy igazi különlegességet,

a Tibeti mákot (Meconopsis betonicifolia).

Ez a növény egy igazi kuriózum a hazai kertekben, mert sajnos nem érzi mindenhol jól magát. Gondozása nagy odafigyelést igényel, de érdemes megpróbálkoznunk a tartásával. Az ára elég magas, de már magot is lehet rendelni az interneten.

A növény magassága elérheti a 60-80 cm-t. Nagyon törékeny megjelenése van, a levelek közül szinte légiesen emelkedik ki a virágszár, melyen több égszínkék virág nyílik egyszerre. Ez a virágszín nem mindennapi a növények között, már messziről felhívja magára a figyelmet. A virágai már tavasz végén megjelennek. Nagyon tápdús, mélyrétegű, egy kicsit tőzeges és nyirkos talajt kedvel. Lombos fák alatt, árnyas és üde helyen érzi magát a legjobban, ahol kicsit hűvösebb a klíma. Rendszeres öntözéséről gondoskodnunk kell. Teljesen télálló, de a száraz, forró nyarat nagyon nehezen viseli. Ha jól érzi magát a kertünkben, akár magról is újul és szépen szaporodik. Tőosztással is szaporítható.

tibeti-mak

Tibeti mák Fotó: www.ogrodkroton.pl

A mákok már hosszú évtizedek óta megtalálják a helyüket a magyar kertekben, még a régi falusi parasztházak előkertjeiben is pompázott. Ha saját kertünkbe is ültetünk belőlük,biztos lesz a siker. A színpompa és a virággazdagság szinte mesebeli hangulatot kelt.

Szerző: Bugyi Zsolt