Egy kertész vallomása az ébredező kerthez
Nem én leszek az első, aki szerint a tavasz maga a csoda. Végre kiszabadulhatunk a száraz levegőjű, fűtött szoba fogságából és beleszippanhatunk az illatokkal feltöltekező levegőbe, élvezhetjük a fény visszatérését, a természet feltámadását, a madarak önfeledt éneklését.
De számomra nem csak ezért különleges és hasznos évszak ez; én, a kertem gyámja is ilyenkor vagyok a leginkább feltöltődve tettvággyal, ötletekkel.
Be kell valljam, ősz végére gyakran kiégek kertészetileg (is). Felemészt a rengeteg teendő, a körmömreégő feladatok. Nem mindig könnyű összeegyeztetni a munkát, a családot, a barátokat, a nyaralást, a sportot és a kertápolást. Ilyenkor gyakran már nem a szépséget, az örömet látom a kertben, hanem a rám váró és/vagy elhanyagolt feladatokat. Nem tudok már önfeledt, feltöltő sétákat tenni a kertben, leülni egy sarokban, mert lelkiismeretfurdalásom lesz, amiért nem valamelyik teendővel foglalkozom a sok közül. Sokszor már inkább ki sem megyek.
Aztán jön a tél. Megnyugodhat a lelkiismeret, mert már nincs mit tenni, néhány hónapra bezár a kert. Amivel addig nem készültem el, azzal már nem is fogok. Jönnek a hosszúranyúló, sötét esték. Annak az egyre fájóbb emléke délután ötkor a koromsötétben, hogy nyáron ilyenkor még javában kint tettem-vettem a kertben – ha tehettem.
De ez a begubózás segít ismét feltöltődni, nyugodtan végiggondolni, megtervezni a következő évet.
Nagyon furcsa lehet olyan helyen élni, ahol nincs meg ez a ciklus, ahol egész évben nyár van. Mert hiszem, hogy igenis szükség van arra, hogy az ember kicsit magába forduljon, elemezze, sőt akár boncolgassa is magát. Különben könnyen felszínessé válhat. Az étel is akkor esik a legjobban ,ha kellően megéheztünk előtte.
És én márciusra már farkaséhes vagyok! Ötletekkel és tettvágytól duzzadva vettem bele magam újra a kertészkedésbe, az életbe.
Megint lehet szemlélődni, álmodozva sétálgatni az éledező kertben, ami ilyenkor még nem olyan harsány és türelmetlen, mint nyáron. Még meztelen, feltárja magát. Ilyenkor lehet jól látni, hogy hol, mit kell majd csinálni. Látni a lecsupaszított szerkezetet, a lényeget. Olyan dolgokat lehet észrevenni, amit később a sok lomb már elfed, amit a burjánzó kert már eltakar előlünk. Ilyenkor egyszerűen könnyebb kertészkedni.
Ezért konkrétan egy jegyzetfüzettel felfegyverkezve szoktam végigjárni a kertet és elkezdem felírni magamnak az arra az évre tervezett feladataimat; ide még hiányzik egy fa vagy egy cserje, ez a bokor kinőtte a helyét, át kell ültetni, ezt az ágat vissza kell vágni, amoda pedig kellene egy-két évelő.
Olyan, mintha az ember egy röntgenképet, egy vázlatot kapna a kertről, ahol csak a lényeg látszik.
Persze akad már feladat is bőven. Ilyenkor kell szert keríteni a fák tavaszi metszésére, jöhet egy kis lemosó permetezés, és ha a talaj engedi, már ültethetünk is. De még sokkal engedékenyebb a kert. Akkor sincs gond, ha csak másnap, ne adj isten következő héten állunk neki. Még tervezgetünk, álmodozhatunk, nézegethetjük a katalógusokat, ötleteket gyűjthetünk, esetleg rendelhetünk még egy-két magot a veteményeshez.
Ez az újra-szerelembe esés időszaka. Mint amikor alvás közben szerelmünk békés, mozdulatlan arcát nézzük, hogy aztán egy finom csókkal ébresszük édes álmából.
Ez a cikk a BBC Kertvilágban is olvasható.
