kerti tó építése
Ajánló

Hogyan építsünk kerti tavat?/1.rész

Saját bejáratú kerti tavat szeretnél? Íme néhány tipp és tanulság, ha magunk akarunk nekilátni a tó építésének. Mint minden kerti tevékenységnél, itt is rendkívül fontos a

kerti-to-epites

a megfelelő előkészítés

  • Először is tervezzük meg, hogy mekkora lesz a kerti tavunk, és hova szeretnénk elhelyezni. Mint az élet más területein, itt sem a méret a lényeg! Kifejezetten elronthat egy kertet, ha aránytalanul nagy tavat alakítanak ki benne. Erre nincs pontos szabály, de nagyjából az a szerencsés, ha a tó nem tesz ki többet, mint a kert területének 10%-a.
  • Annál fontosabb viszont az, hogy milyen mély lesz a tó, ugyanis, ha halakat szeretnénk benne teleltetni, akkor fontos, hogy 80cm-nél mélyebb legyen, mert csak ilyen mélységben tudnak áttelelni az állatok!
kerti-to-epites

Hááát, ma sem kell mennünk edzőterembe!

  • Célszerű a kert egy olyan zugában létrehozni a tavat, ahol nem tűzi folyton a nap. Ettől egyrészt nagyon algásodni fog, másrészt nagyon sok vizet párologtat majd, amit folyamatosan pótolni kell. De ne legyen a tó olyan helyen sem, ahol semmi fény nincsen, mert annak a vízinövények fogják kárát szenvedni. Az sem szerencsés, ha a közvetlen környezetében nagy fa van, mert folyton bele fognak hullani a levelei a tóba.
  • És értelemszerűen az sem mellékes szempont, hogy olyan helyen legyen a tó, ahol ráláthatunk!
  • Készüljünk fel arra, hogy még egy egészen aprócska tó esetében is tekintélyes mennyiségű földet kell majd kitermelni, amíg elkészül a meder. Ez nagyon fárasztó munka, főleg ha a talajunk köves vagy nagyon kötött. Ezért érdemes ezt először megnézni, és csak azután nekilátni az ásásnak. Előfordulhat, hogy a talaj olyan kemény, hogy jobban járunk, ha hívunk egy markolót és azzal szedetjük ki a nagyját!

kerti-to-epites

  • Arról se feledkezzünk meg, hogy igen nagy mennyiségű kitermelt földünk lesz, amit valahová tenni kell majd. Ezt vagy elszállíttatjuk, vagy megpróbáljuk a kert más részein felhasználni.
  • Célszerű a tavat úgy kialakítani, hogy legyen benne egy mélyebb és egy sekélyebb terület is, mert a növények közt vannak olyanok, amik a sekélyebb vizeket, és vannak, amik a mélyebbeket kedvelik.

A folytatásért kattints ide!